Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Hatalmas botrányt kavart a vezető kormánypárti politikus

Szlovákiában nagy felháborodást váltottak ki a magyarellenes megnyilvánulásairól ismert politikus, Ján Slota legutóbbi kijelentései. A Nemzeti Párt elnöke egy lapinterjúban sértegette a homoszexuálisokat, az újságirónőt pedig piszoknak nevezte.

Ján Slota szavai nem csupán az az ellenzék köreiben, hanem a kormánykoalició tagjai között is megdöbbenést keltettek. A Smer és a HZDS elhatárolódott a politikus legújabb vulgáris kijelentéseitől.

A kormányban résztvevő nemzeti párt első embere a SME című napilap írása szerint minősíthetetlenül viselkedett egy lapinterjú során, a homoszexuálisokat nem normálisoknak és buzeránsoknak, a vele interjút készitő újságírónőt pedig piszoknak nevezte.

Maga Ján Slota később úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik az interjúra, több lap szerint a beszélgetés idején illuminált állapotban volt.

Monika Benová európa parlamenti képviselő szerint Ján Slota viselkedése rossz fényt vet az egész országra. Ján Kubis kulügyminiszter is elitélte Slotát, de szerinte a külföld nem az SNS elnöke alapján itéli meg Szlovákiát.

Csáky Pál, az ellenzéki Magyar Koalició Pártja elnöke Slota kijelentéseit a szlovák közélet szégyenének nevezte. Robert Fico miniszterelnök azonban nem volt hajlandó kommentálni a nemzeti párti elnök szavait.

A párt alelnöke, Dusan Caplovic miniszterelnök-helyettes szomorúnak nevezte Ján Slota viselkedését. Az érintett lap, a Sme kommentátora szerint Ján Slota önmagában problémát jelent.

Tisztességes újságnak nem is szabadna szóba állnia vele, mivel politikáját a gyűlöletre, agresszivitásra és primitivmuzmusra alapozza.

Ján Slota azonban a parlament képviselője, sőt a kormámykoalició egyik vezetője. Nem kérdezni őt, annyit jelentene, hogy kihagynák annak az embernek a véleményét, aki az ország sorsáról dönt - véli a Sme cikkirója.

Ján Slota már a múltban is negatív reakciókat váltott ki viselkedéseivel és kijelentéseivel, legyakrabban a romákat és a magyarokat sértegette.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×