Infostart.hu
eur:
363.72
usd:
324.86
bux:
146431.81
2026. november 3. kedd Győző

Elsöprő jobboldali siker a francia választásokon

Franciaországban az exit-poll eredmények szerint a szavazatok 45,6 százalékával Nicolas Sarkozy államfő pártja, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniója és szövetségese, az Új Központ párt nyerte a nemzetgyűlési választások első fordulóját.

A két párt várhatóan több mint 400 képviselői helyet szerez a parlament 577 tagú alsóházában. A szocialisták, kommunisták és a zöldek alkotta baloldalra a szavazók 36,4, a centrista Francois Bayrou vezette Demokrata Mozgalomra pedig 7,4 százaléka voksolt. A részvételi arány 61 százalékos volt.

Az öt évre megválasztott nemzetgyűlés június 26-án kezdeni meg munkáját. A francia nemzetgyűlés képviselőit közvetlenül választják meg, pártlisták nincsenek. Ott, ahol egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét, június 17-én második fordulót rendeznek, ezen minden jelölt indulhat, aki több mint 12 és fél százalékos eredményt ért el most.

A francia törvények kötelezik a pártokat, hogy egyenlő számú férfit és not indítsanak a voksoláson, ennek ellenére a nők aránya csak 41,6 százalék a mostani választásokon, 2,7 százalékkal kevesebb, mint 5 évvel ezelőtt.

Címlapról ajánljuk
Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×