Infostart.hu
eur:
365.4
usd:
314.62
bux:
149507.97
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Mobilanyu segít, ha a cigarettázó nő sokkolja

Egy számítógépes játékkal próbálják meg felkészíteni a külföldi diákokat a Nagy-Britanniában rájuk váró kulturális sokkra.

A játékosoknak egy csomó olyan feladatot kell teljesíteniük, amilyennel akár már első tanulási napjukon találkozhatnak.

A játék színtere a portsmouthi egyetem, ahol az eszköz egyik kitalálója, az indiai Nipan Maniar is tanít.

Az ázsiai vendégtanár elmondta: őt is sokként érte mindaz, ami 2000-es érkezésekor a brit egyetemen érte.

Tapasztalatai közül kiemelte, hogy a diákok és az oktatók kapcsolata sokkal közvetlenebb, mint amilyenhez ő a hazájában hozzászokott.

Sok diáknak, akik olyan helyekről érkeznek, mint például Dél-Ázsia, igazi sokk egy nőt cigarettázni, alkoholt fogyasztani és férfiakkal barátkozni látni - tette hozzá.

Az oktató elmondta azt is, hogy sok Nagy-Britanniába készülő indiai diák kérdezi meg tőle, mit vigyen magával Portsmouth-ba.

Aztán amikor megérkeznek, megijednek, és nem tudják, mihez kezdjenek. Ezért találtuk ki a játékot, amelyet a mobiltelefonjukon is játszhatnak az idevezető úton, így az új tapasztalatok már nem érik sokként őket - mondta Nipan Maniar.

Egyfajta "mobilanyaként" működik a dolog - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×