Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
314.53
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Fokozódó politikai feszültség Törökországban

Törökországban visszautasította a katonai vezérkar pénteki nyilatkozatát a kormány.

A hadsereg alig burkolt fenyegetést intézett az ország iszlámbarát kormányához annak államfőjelöltjével kapcsolatban.

A török hadsereg a világi, köztársasági államforma fő szavatolójának tekinti magát, és már többször is beavatkozott a belpolitikai küzdelmekbe, amikor úgy látta, hogy veszélyben forog az államberendezkedés.

Vezérkarának pénteki nyilatkozata szerint most is ilyen veszélyhelyzet állt elő azzal, hogy Abdullah Gül külügyminiszter, a kormányzó iszlámbarát Igazság és Fejlődés Párt tagja az egyetlen jelölt az államfői posztra.

A párt parlamenti többségét tekintve jó esélye van arra, hogy elnyerje a tisztséget. A hadsereg attól tart, hogy megválasztása esetén Gül megkísérelné elmosni a politika és vallás közötti szigorú határvonalat.

Cemil Cicek kormányszóvivő szombaton közölte: Recep Tayyip Erdogan kormányfő kevéssel a nyilatkozat megjelenése után felhívta telefonon Yasar Büyükanit tábornokot, a vezérkar főnökét, és felhívta a figyelmét arra, hogy a hadsereg a polgári hatalmi szerveknek, a vezérkari főnök a miniszterelnöknek tartozik engedelmességgel.

A török hadsereg már négy kormányt távolított el a hatalomból az utóbbi fél évszázadban. Legutóbb 1997-ben Necmettin Erbakan kormányának kellett meghajolnia a hadsereg akarata előtt.

Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mit okoz a magyar településeken az elképesztő forráselvonás?

Mit okoz a magyar településeken az elképesztő forráselvonás?

A magyar önkormányzatok alulfinanszírozása nem új keletű jelenség: a 2000-es és 2020-as évek kormányzati politikái egyaránt a helyi források elvonására építettek, amit a szakirodalom megszorító urbanizmusnak nevez. A szolidaritási hozzájárulás fenntartása, a normatív támogatások reálértékének drasztikus csökkenése és a szabályozási megszorítások következtében az önkormányzatok közel 70 százaléka költségvetési hiánnyal küzd, miközben az önkormányzati vagyon és a közszolgáltatások minősége folyamatosan romlik. A szerzők öt kulcsfontosságú reformjavaslatot fogalmaznak meg, köztük egy alkotmányos szinten rögzített forrásmegosztási törvényt, a normatívák rendszeres felülvizsgálatát és egy valódi szolidaritási mechanizmus létrehozását. A cikk vitaindítóként készült a 2026. októberi Országos Urbanisztikai Konferenciára, és amellett érvel, hogy a hosszú távon rögzített, méltányos finanszírozás az új kormányzati konszenzus alapfeltétele.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×