Audrius Lelkaitis eljátszotta, hogy munkát akar vállalni Nagy-Britanniában. A 33 éves újságíró egy ITC nevű ügynökséghez fordult, amely első lépésként 180 fontot (65 ezer forint) közvetítési díjat fizettetett vele. (Litvániában 250 fontnak felel meg az átlagos havi alkalmazotti bér.)

Az ügynökségnél azt mondták Lelkaitisnek, hogy Hullban fog dolgozni egy gyárban, 35-50 órás heti munkaidővel, 5,35 fontos óránkénti minimálbérért.

Először a londoni Paddington pályaudvarra kellett mennie, ahol egy másik ügynökség, a CCCP UK Ltd. képviselője várta. Az oroszul beszélő illető újabb 160 fontot hajtott be rajta, és amikor az újságíró számlát kért, az ügynök kinevette, majd eltűnt. A BBC vizsgálata szerint a CCCP UK Ltd.-nek nincs működési engedélye, sőt be sincs jegyezve Nagy-Britanniában.

Állás pedig nincs

Amikor Lelkaitis megérkezett Hullba, közölték vele, hogy nem is hallottak róla, állás pedig nincs.

Hat napig váratták, majd egy észak-yorkshire-i csirkekeltetőbe irányították. Szállása egy ágy volt egy átalakított mezőgazdasági épületben. A "bűzös, állott levegőjű" hálóteremben 12-en aludtak, férfiak és nők vegyesen, többen már egy évnél hosszabb ideje.A helyi ügynökség a szállásért heti 50 fontot (18 ezer forint) vont le mindegyik alkalmazott béréből.

Lelkaitis három hét után kapta meg az első heti fizetését: a szállásköltség levonása után 47 fontot (17 ezer forintot). Ez még az adóssága kifizetésére sem volt elég, addig ugyanis 50 fontot kellett kölcsönkérnie munkatársaitól, hogy enni tudjon.

Nagy-Britannia a 2004-es EU-bővítés után azonnal megnyitotta munkapiacát az új kelet-európai tagállamok előtt, és azóta hivatalos becslések szerint több mint félmillióan érkeztek; kétharmaduk lengyel.

Tavaly ősszel a londoni Westminster kerület tanácsa bejelentette: olyan mértéket öltött a kerületben szerencsét próbáló lengyelek körében a hajléktalanság, hogy a tanács kifizeti a hazatérni hajlandóknak az utazási költségeket.