Infostart.hu
eur:
368.66
usd:
318.09
bux:
148622.5
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Az időjárást is uralni akarják a kínaiak az olimpia alatt

A kínai meteorológiai szolgálat azt reméli, hogy egy modern technikai eszköz segítségével manipulálni tudja az időjárást a jövő évi pekingi olimpia idején. A meteorológiai szolgálat vezetője bejelentette, hogy szükség esetén repülőgépekkel és rakétákkal fogják szétoszlatni az esőfelhőket a főváros fölött. A magyar meteorológiai szolgálat munkatársa szkeptikus a kísérletet illetően.

Pekingben az időjárási statisztikák szerint augusztusban minden harmadik nap esik az eső. A kutatók szerint arra pedig 50 százalék az esély, hogy az olimpia nyitóünnepségén esni fog.

A rakétákat Peking körül, 90 kilométeres távolságban telepítenék. A módszert idén augusztusban tesztelik.

Török László, a Magyar Meteorológiai Szolgálat munkatársa az InfoRádiónak azt mondta: az időjárásba való beavatkozással a szocialista államokban, így Magyarországon is próbálkoztak, a drága fejlesztésekkel azonban különösebb eredményeket nem értek el.

A kutatók a jégesőt próbálták megelőzni. A szocializmus alatt ugyanis a biztosítóknak ez volt a kérése, mert túl sok volt a jégkár a mezőgazdaságban.

A kivitelezés azonban rendkívül költséges volt, sőt, megvalósíthatatlan. A rakétákat ugyanis igen pontosan kellett fellőni, a felhőknek abba a régiójába, ahol a jégmagvak képződnek. Ha egy kicsit arrébb lőttek, nemhogy csökkentették volna a jégeső kialakulásának esélyét, hanem növelték azt.

Még a radarmérések számának növelésével sem tudták javítani a kísérletek eredményét - mondta Török László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×