Infostart.hu
eur:
368.59
usd:
318.33
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

A kórházban landolt az amatőr pilóta

Az állát és a lábát is eltörte az a kínai férfi, aki a saját maga által készített repülőt tesztelte. Az amatőr pilóta tevékenységét a média is követte, hiszen a repülés tudományát autodidaktaként könyvekből sajátította el.

A férfi mindössze két percet töltött a levegőben járgányával, amellyel csak 50 méter magasságba emelkedett fel, majd Peking egyik külvárosánál szántott fel vele egy rétet.

"Szerencsére a szerkezetnek nem esett baja, így tovább tudom fejleszteni egészen addig, míg végre nem tudok végrehajtani vele egy tökéletes landolást" - mondta a 30 éves férfi.

A hét méter hosszú, alumíniumból készült repülő fesztávolsága tíz méter, és majdnem 800 ezer forintnak megfelelő összeget költött tulajdonosa a megépítésére.

Li Xianfeng, aki erre fordította minden pénzét és szabadidejét, az életét is feláldozná arra, hogy megvalósítsa álmát, azt, hogy a saját maga által készített repülőn repül.

Kínában az amatőr pilótáknak repülés előtt egy bizottság előtt kell bebizonyítaniuk, hogy képesek a feladatra. Sokan azonban e nélkül is felszállnak, mint ahogy Li Xianfeng is tette.

Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×