Infostart.hu
eur:
367.56
usd:
316.97
bux:
146661.15
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

Elképesztő videók: hülyéskedő amerikai elnök, rappelő tanácsadó

Úgy tűnik, javában tart a viccelődés időszaka az amerikai politikában. Politikai vezető tanácsadója, Karl Rove emlékezetes rappelése után George Bush elnök gúnyolódott egy kicsit - igaz, saját magán.

"Egy évvel ezelőtt a népszerűségi indexem a 30 százalék környékén mozgott, a Legfelsőbb Bíróságra szánt egyik jelöltem visszalépett, míg az alelnököm lelőtt valakit. Ó, azok a régi szép napok" - viccelődött George Bush a szokásos évi sajtóvacsorán.

A Rádiós és Televíziós Tudósítók Szövetségének rendes évi vacsoráján elmondott beszédét azzal kezdte az amerikai elnök, hogy megköszönte a szervezetnek az ételt, "Webb szenátornak pedig a biztonsági szolgálatot".

Jim Webb demokrata párti képviselő egyik munkatársát a héten tartóztatták le, miután kiderült, hogy egy töltött fegyverrel járkált a Capitóliumban.

George Bush a következőképpen kommentálta Dick Cheney alelnök távollétét: "Nehéz hetek állnak mögötte. Hogy őszinte legyek, kissé megsértették az érzéseit. Azt mondta, vakációzni megy Afganisztánba, ahol az emberek szeretik őt" - utalt az elnök a Dick Cheney ellen a közelmúltban Afganisztánban elkövetett sikertelen öngyilkos merényletre.

George Bush nem hagyta ki a vacsorán szintén megjelent demokrata párti házelnököt, Nancy Pelosit sem. "Egyesek szerint hatalmaskodó, egyesek szerint túlságosan ragaszkodik a véleményéhez, mások szerint jobb nem keresztezni az útját. De hé, hát kijövök az anyámmal is!" - jegyezte meg.

Körülnézve az újságírókkal és a meghívott vendégekkel teli termen, George Bush megállapította, hogy a demokrata elnökjelöltségi verseny egyik indulója, Barack Obama nincs jelen. "Kevés az újságíró" - jegyezte meg malíciózusan az amerikai elnök.

George Bush részvétele a vacsorán egyébként egy több mint 80 éves hagyomány folytatása, melyet még 1924-ben kezdett Calvin Coolidge elnök.

Az est egyik fénypontja az volt, amikor George Bush egyik legfőbb politikai tanácsadója, a Fehér Ház helyettes kabinetfőnöke, Karl Rove beszállt egy rappelésbe, mely a hobbijain, a bélyeggyűjtésen és a fürjvadászaton élcelődött.

A hip-hop halála 1 perc 40 másodperctől hivatalosan is bejelenthető.

Címlapról ajánljuk
„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

„Kettészakadt a magyar atlétika” – Tajti-Márton Anita új emberként a fejlődő magyar atlétika élén

A Magyar Atlétikai Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén az olimpiai bronzérmes és fedettpályás világbajnok súlylökő Tajti-Márton Anitát választották meg a szervezet új elnökének, aki 38 szavazatot kapott, míg ellenfele Kovács Zoltán, a MATE-GEAC eddigi szakosztályvezetője 27-et. Tajti-Márton Anita az InfoRádióban azt mondta, reméli, sikerül a kettészakadt atlétatársadalmat egyesíteni. Teljes körű átvilágítás jön a sportági szövetségben, új szakmai program is készül.

Nem kevesebb mint negyven napirendi pont a kormányülésen

Köztük az önálló Országos Környezetvédelmi Főhatóság létrehozása, a korábban beharangozott szigorítások a környezetvédelmi szankcióknál, illetve egy eddig nem látott mértékű országos fásítási program is – közölte a miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videójában. A szerdai napon ül a kormány.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×