Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Ez még Frodót is megállította volna

Kilépett medréből vasárnap A gyűrűk ura című filmekből ismert, új-zélandi Ruapehu vulkán krátertava, azé a vulkáné, amely a trilógiában a Végzet hegye volt.

Az Északi-szigeten fekvő hegy lejtőjén lezúduló sok ezer tonna sárból, vulkáni törmelékből és savas vízből álló iszapfolyam az első beszámolók szerint sem károkat, sem személyi sérüléseket nem okozott.

A 2797 méter magas tűzhányó csúcsa alatt mintegy 250 méterre lévő krátertó medre január óta színültig megtelt. A szakértők már hetek óta számítottak arra, hogy a kráter pereme nem sokáig fog ellenállni a víznyomásnak és folyamatosan figyelték a hét méter magas természetes törmeléksáncon rendszeresen átcsapó víztömeget.

A rendőrség és a polgári őrség a "gátszakadás" után azonnal lezárta az utakat, és leállította a vasúti forgalmat a hegy déli lábánál húzódó pályaszakaszon. Az észak-déli, Wellington és Auckland közötti fővasútvonalon két vonatot állítottak meg 200 utassal nem messze a hegy lábától.

Az első helyszíni beszámolók és képfelvételek szerint az iszapfolyam Tangiwai felé tart, arra a helyszínre, ahol 54 évvel ezelőtt 151 embert rántott a halálba a "lahar" néven ismert természeti jelenség.

Az áldozatok a Wellington-Auckland expresszen ültek, amely kisiklott, miután a sárlavina elsodorta a Whangaehu folyó feletti vasúti hidat közvetlenül a szerelvény áthaladása előtt. Sok holttestet azóta sem találtak meg.

A Ruapehu az Északi-sziget legmagasabb hegye nevezetes síterepekkel és a mintegy 80 ezer hektáros Tongariro Nemzeti Park egyik fő látványossága. A gyűrűk ura trilógiában ez a hegy és környéke volt Középfölde, a vulkán pedig a Végzet hegye. A tűzhányó legutóbb 1995-ben és 1996-ban tört ki, éppen akkor, amikor Peter Jackson a filmet forgatta a nemzeti parkban.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×