Infostart.hu
eur:
367.37
usd:
316.74
bux:
148089.75
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Hibás DNS-tesztek miatt kétszáz bűnügyet vizsgálnak újra

Mintegy kétszáz bűnügyet, köztük egy nagy felháborodást kiváltó gyilkosságot is újra ki kell vizsgálni Nagy-Britanniában, mert félő, hogy a törvényszéki szakértők hibásan értékelték ki a DNS-mintákat.

A bejelentés nagy visszhangot keltett az Egyesült Királyságban, ahol 3,7 millió ember DNS-mintáját gyűjtötték már össze az adatbázisba, köztük olyanokét is, akik soha nem kerültek szembe a törvénnyel.

Az emberi jogi szervezetek bírálataival szemben a miniszterek minden esetben kijelentik, hogy ez az adatbázis létfontosságú a súlyos bűncselekmények elkövetőinek elfogásához.

Ezt az érvelést azonban aláássák azok a tévedések, amelyekre a közelmúltban derült fény.

A törvényszéki szakértők 2000. és 2005. között a magánlaboratóriumokétól eltérő vizsgálati technikát alkalmaztak, ennek eredményeképpen nem ismertek fel minden egyezést a hozzájuk érkező vér-, nyál- és ondóminták, valamint az adatbázis között.

A rendőrség hivatalosan az új technikák alkalmazása körüli bizonytalansággal magyarázza a tévedéseket, az ellenzék szerint ugyanakkor ez nem mentség arra, hogy emiatt veszélyes bűnözők maradhattak szabadlábon.

A törvényszéki intézet szóvivője szerint száz és kétszáz között lehet azoknak az eseteknek a száma, amelyeknél az új vizsgálat kimutatja majd az egyezést a DNS-minták között.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
Már minden út megszervezhető néhány kattintással – Miért van még szükség utazási irodákra?

Már minden út megszervezhető néhány kattintással – Miért van még szükség utazási irodákra?

A repülőjegytől a szálláson és az autóbérlésen át az utasbiztosításig ma már szinte minden utazási szolgáltatás néhány kattintással lefoglalható, miközben a mesterséges intelligencia az úticél kiválasztásában, a helyi programok felkutatásában és akár a teljes útiterv összeállításában is segíthet. Mindez első látásra éppen azokat az előnyöket kezdi ki, amelyekre az utazási irodák hagyományosan építettek. Az Invia utazásközvető szerint azonban az AI nem teszi fenntarthatatlanná az utazási irodák működését, inkább átalakítja azt – miközben a magyarok negyede már most is használ mesterséges intelligenciát a nyaralása megtervezéséhez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×