Infostart.hu
eur:
356.08
usd:
312.44
bux:
139963.73
2026. június 30. kedd Pál

Perrel fenyegetik a zátonyra futott hajó fosztogatóit

Bíróság elé állíthatják azokat, akik megdézsmálták a január közepén, az angol partoknál zátonyra futtatott konténerhajó rakományát. A pert úgy kerülhetik el, ha még ma jelentik a hatóságoknak, mit vittek magukkal.

Kedden jár le a határidő, amit a Kyrill orkán idején megfeneklett MSC Napoli nevű hajó rakományát fosztogatóknak szabtak: ha nem jelentik, hogy elvittek valamit, bíróság elé állíthatják őket.

A parti őrség képviselője közölte: azokra, akik nem adnak hírt arról, hogy hazavittek valamit a roncsról, 2.500 fontos (csaknem 100 ezer forint) bírságot is kiszabhatnak.

Ezek az emberek megsértik a tengeri kereskedelemről szóló brit törvényt, amely szerint a konténerekben található mindenfajta érték a roncs tulajdonosáé.

Mindegy volt, mit találnak, elvitték

Emberek százai özönlötték el a kelet-devoni partvidéket. Itt, a Sidmouth és Branscombe közötti területen sodródtak a partra a hajóról származó sérült konténerek, amelyekben bort, parfümöt, autóalkatrészeket, de még motorkerékpárokat is szállítottak.

Az emberek pedig mindent magukkal vittek, amihez csak hozzáfértek.

A múlt héten újabb hét konténer sodródott partra, a rendőrség pedig lezárta a környéket, amíg a hatóságok feltakarították a területet.

Az MSC Napoli 2.300 konténert szállított, és közülük 103 zuhant le, amikor megfeneklett. Ezek közül 57-et vetett partra a hullámzás.

Címlapról ajánljuk
Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Döntött a parlament

Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Erről döntött az Országgyűlés keddi ülésén. A képviselők 135 igen, 44 nem és 6 tartózkodó szavazattal fogadták el Melléthei-Barna Márton, a Tisza frakcióvezető-helyettese által benyújtott, a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló jogszabályt, amely a kihirdetését követő tizenötödik napon lép hatályba.

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

Már szó szerint megfőnek a madárfiókák a fészkükben a hőség miatt Magyarországon

A tartós, 35–38 fokos hőség nemcsak az embereket, hanem a vadon élő madarakat is súlyosan veszélyezteti: a BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpont vezetője, Márton András szerint drámai mértékben nőtt a mentésre szoruló madarak száma. Az odvakban, padlásokon és felforrósodó épületekben fészkelő fiókák tömegesen pusztulnak el, sok madár szó szerint kiszáradt, aszott állapotban érkezik a központba. A hőség még az afrikai telelő gólyákat is megviseli, a röpdéket ventillátorokkal és párakapus hűtéssel próbálják elviselhetővé tenni. A mentőközpont munkatársai emberfeletti terhelés alatt dolgoznak, miközben a hétvégi balesetben megsérült kisteherautójuk napokra kiesett a szolgálatból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×