Infostart.hu
eur:
366.65
usd:
315.45
bux:
147709.44
2026. szeptember 3. csütörtök Hilda

Bush-t nem érdekli a kongresszusi figyelmeztetés

A washingtoni képviselőház elfogadta a George Bush elnök iraki csapaterősítési tervét elítélő határozatot.

A C-SPAN kongresszusi hírtelevízió adatai szerint két demokrata párti képviselő a határozat ellen szavazott, míg 17 republikánus honatya a Bush politikáját ellenző javaslat mellé állt. Ez elmarad azoktól a korábbi nyilatkozatoktól, amelyek szerint akár hatvan kormánypárti képviselő is átszavazhat.

A mindössze kétmondatos állásfoglalás szerint a kongresszus elítéli George Bush elnök által ez év január 10-én bejelentett döntést arról, hogy az Egyesült Államok további több mint 20 ezer katonát vezényel Irakba.

A határozat ugyanakkor megállapítja, hogy a kongresszus és az amerikai nép továbbra is támogatja és megvédi az amerikai fegyveres erők tagjait, akik bátran és becsülettel szolgáltak vagy szolgálnak Irakban.

Nancy Pelosi, az ellenzéki többségű képviselőház elnöke a vita során közölte, hogy ez az első kongresszusi üzenet Bush háborújának elítéléséről. Hangsúlyozta, hogy az elnök nem hagyhatja figyelmen kívül a törvényhozás állásfoglalását, amely az amerikai nép véleményét tükrözi.

Pelosi kijelentette, hogy a határozat "nemet mond a változatlan iraki háborús politikára". Hozzátette: az amerikai csapatokat "hamar és biztonságban haza kell hozni".

Pártja álláspontját ismertetve kifejtette, hogy a térségbeli országokat diplomáciai úton be kell vonni Irak stabilizálásába.

George Bush elnök már a hét elején közölte, hogy nem különösebben érdekli a képviselőházi vita.

A Fehér Ház világossá tette, hogy akárhogyan is alakul a határozat sorsa, a meghirdetett ütemben folytatják a csapatok küldését Irakba.

Címlapról ajánljuk
Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak
bejelentések a kormánytól

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező lesz az orvoskamarai tagság, kétlépcsős béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan véglegesen eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást Magyarországon, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. Jön a családi csődvédelmi szolgálat. Rögzítik a tűzifa árát a lakosságnak, csökken a tűzifa áfája, megduplázzák a szociális tűzifakeretet. Átalakul a Deák Ferenc ösztöndíjprogram – zajlik a kormányzati tájékoztató.
inforadio
ARÉNA
2026.09.03. csütörtök, 18:00
Kis Anna meteorológus, a földtudományok doktora, az ELTE Meteorológiai Tanszékének tudományos munkatársa
Szabó Péter éghajlatkutató, az ELTE Meteorológiai Tanszékének doktorandusza
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×