Infostart.hu
eur:
361.45
usd:
310.82
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Elmaradt az akasztás, mert elfelejtettek szólni az ügyvédnek

Elhalasztotta a halálos ítélet kihirdetését Taha Jaszin Ramadán volt iraki alelnök ügyében csütörtökön Bagdadban a korábbi iraki rezsim vezető tisztségviselőinek bűntetteit vizsgáló különbíróság.

Az elnöklő bíró bosszús hangon közölte, hogy miután a felperesek ügyvédei nem jelentek meg az ítélethirdetés céljából összehívott ülésen, azt február 12-re halasztották.

Az éppen szabadságon lévő Raúf Abder-Rahmán főbírót ezúttal egyik segítője, Ali al-Kahisi helyettesítette, aki közölte, hogy a felperesek ügyvédeit elfelejtették értesíteni az ítélethirdetésről, ezért nem voltak jelen.

Szaddám Huszein volt iraki elnököt és két másik egykori vezető tisztségviselőt, Barzán at-Tikrítit, a diktátor féltestvérét, az iraki titkosszolgálat egykori főnökét és Avad al-Bandart, az iraki forradalmi bíróság volt elnökét november 5-én a különbíróság halálra ítélte a síita Dudzsail településen 1982-ben végrehajtott, 148 áldozatot követelő mészárlás elrendeléséért.

Ramadánt a bíróság november 5-én a három, azóta kivégzett fővádlottal együtt ítélte el, de ő eredetileg "csak" életfogytiglani szabadságvesztést kapott. Egy fellebbviteli bíróság később úgy határozott, hogy az ítélet túlságosan enyhe volt, és a volt alelnököt is halálra ítélte.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×