Infostart.hu
eur:
355.72
usd:
312.59
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Van-e élet Stoiber után?

Bejelentette visszavonulását Edmund Stoiber, a bajor Keresztényszociális Unió elnöke, a tartomány miniszterelnöke.

A döntés valóságos politikai földcsuszamlást okozott Münchnenben és Berlinben is, ahol a Németországban kormányzó nagykoalíció másik két pártja, a konzervatív CDU és a szociáldemokrata SPD meglehetős aggodalommal fogadta a történteket, és reményét fejezte ki, hogy mielőbb lezárul a hatalmi harc a kisebbik konzervatív pártban.

Edmund Stoiber rövid nyilatkozatban közölte, hogy szeptemberben leköszön mind a bajor kormányfői, mind a CSU-elnöki tisztségéről. Hangoztatta, hogy Bajorország és a CSU érdekében döntött így.

Közölte, hogy nem indul a tartományi miniszterelnöki tisztségért a 2008-as helyi parlamenti választokon, és szeptember 30-ai hatállyal távozik a kormányfői posztról.

Ugyancsak közölte, hogy a kis konzervatív párt szeptemberi kongresszusán nem jelölteti magát a CSU elnöki tisztségére. Utalt arra, hogy a párt vezetőivel megállapodott: a kongresszuson megválasztják utódját, továbbá ugyancsak döntés születik a CSU miniszterelnök-jelöltjéről a jövő évben esedékes tartományi parlamenti választásokra.

A pártelnök-miniszterelnök hivatalos bejelentése előtt olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint a CSU helyi vezetői előzetesen megállapodtak Edmund Stoiber utódlásáról.

Müncheni CSU-források szerint a javasolt megoldás értelmében kettéválasztanák a pártelnöki, illetve a tartományi kormányfői tisztséget, s az előbbit Erwin Huber bajor gazdasági miniszter, míg az utóbbit Günther Beckstein tartományi belügyminiszter töltené be.

Ellentmondott ennek a konzervatív Bundestag-frakción belüli CSU-képviselőcsoport vezetője. Peter Ramsauer Berlinben kijelentette: véleménye szerint még nem született végleges döntés az utódlásról.

Szerinte a pártelnöki poszt betöltésébe beleszólást kell biztosítani a Bundestagban helyet foglaló CSU-képviselőknek is. Személy szerint Horst Seehofert és Michael Glost látná alkalmasnak a posztra. Az előbbi a mezőgazdasági, az utóbbi gazdasági miniszter Angela Merkel szövetségi kormányában.

A 65 éves Stoiber 1993 óta áll a bajor kormány élén, és 1999 óta tölti be a CSU elnöki tisztségét. A korábban országosan is rendkívül nagy tekintéllyel rendelkező, jogászból lett politikus népszerűsége azonban az általa elkövetett hibák és egy lehallgatási botrány miatt az elmúlt időszakban a mélypontra süllyedt.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerda délután, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×