Infostart.hu
eur:
362.86
usd:
312.07
bux:
148639.34
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Sarokba szorította a kormányfőt a titkosszolgálat

A brit hírszerző szolgálat vezetője visszautasította egy kormányzati dokumentum aláírását, amely azt állította, hogy azért kellett leállítani egy külföldi fegyvereladás vizsgálatát, mert az veszélyeztette a nemzetbiztonságot.

A nyomozást a nagy értékű csalásokat vizsgáló hivatal folytatta a BAE Systems fegyvergyártó cég ellen a Szaúd-Arábiának eladott húsz éve eladott Tornado harci repülőgépek ügyében.

A gyanú szerint a BAE Systems nem törvényes úton nyerte meg a repülőgép-vásárlásra kiírt tendert, mert olyan szaúdi hivatalnokokat fizettek le, akik részt vettek a pályázatok értékelésében.

A vizsgálatot azonban brit kormányfő személyes utasítására leállították. Tony Blair azt állította, hogy erre szükség volt, mert a szaúdiak azzal fenyegettek, hogy ellenkező esetben megszakítanak minden titkosszolgálati együttműködést a szigetországgal, ami a terroristák jelentette veszély miatt megengedhetetlen.

A döntést számos parlamenti képviselő és civil szervezet is kifogásolta, és már az OECD is vizsgálatot indított az ügyben. Éppen ezért fontos lett volna a kormány számára, hogy a titkosszolgálat vezetője aláírásával hitelesítse a kabinet álláspontját.

John Scarlett, az MI6 vezetője azonban megtagadta az aláírást. A hírszerzés egyik hivatalnoka szerint semmi sem utal arra, hogy a szaúdiak a biztonsági kapcsolatok felmondásával fenyegettek volna a nyomozás folytatása esetén.


Ezt szeretnék eladni: Eurofighter Typhoon

Az ügyhöz hozzátartozik, hogy a BAE Systems erősen lobbizott a vizsgálat leállítása érdekében, a cég attól tart ugyanis, hogy ellenkező esetben Szaúd-Arábia eláll 72 darab nagy értékű Eurofighter Typhoon harci gép megvásárlásától, és inkább a franciák Rafale típusát rendszeresíti.

Tony Blair számára nem ez az egyetlen kínos fegyvervásárlási ügy: hétfőn nyilvánosságra került adatok szerint személyesen járt közbe egy katonai radarrendszer Tanzániának való eladásában, amely szintén erősen korrupciógyanús üzlet.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Szakértő: nem a gazdagok újabb bevételi forrása az Airbnb

Budapesten a rövidtávú lakáskiadású hirdetések egyharmada lehet illegális – derül ki a GuestGuru elemzése alapján. A vállalat értékesítési vezetője, Antos Péter az InfoRádióban elmondta, a szigorításokat elsősorban nem az illegális lakáshirdetők, hanem a családok és a kisvállalkozók szenvedik meg.

Nyeste Orsolya és Madár István óvatosan optimista az euró bevezetését illetően

2032-re lehet olyan gazdasági helyzetben az ország, hogy be lehessen vezetni az eurót. A feladat megcsinálható, kérdés, hogy a politikai elit kész-e rá – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Nyeste Orsolya, az Erste Bank és Madár István, a Portfolio vezető elemzője.
Jön a hét legfontosabb adata - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

Jön a hét legfontosabb adata - Mire számíthatunk a tőzsdéken?

A hét legfontosabb eseménye az amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés lesz, hiszen a foglalkoztatás, a munkanélküliségi ráta és a bérdinamika együttesen jelentősen befolyásolhatja a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat, így péntek délután a dollárban, a kötvényhozamokban és a részvénypiacokon is nagyobb mozgások jöhetnek. Eközben az olajpiacon továbbra is a magas árak és a közel-keleti feszültségek tartják fenn a bizonytalanságot. Bizonytalan piacnyitás jöhet Európa tőzsdéin.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×