Infostart.hu
eur:
389.9
usd:
331.02
bux:
110922.5
2025. december 23. kedd Viktória

Megkezdődött a csótányozó tömeggyilkos pere

Megkezdődött a népirtással vádolt Tharcisse Renzaho volt ruandai ezredes pere az ENSZ Tanzániában működő, háborús bűnökkel foglalkozó bíróságán.

A ruandai főváros volt elöljáróját azzal gyanúsítják, hogy az egyik fő bűnrészese azoknak az 1994-ben elkövetett vérengzéseknek, amelyek során 800 ezer, főleg tuszi embert gyilkoltak meg.

A volt ezredest 2002-ben tartóztatták le a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A vádakat tagadja.

A népirtás idején Tharcisse Renzaho ellenőrizte Kigali rendőrségét és a helyi hivatalnokokat.

A vádak szerint a volt ezredes ahelyett, hogy fellépett volna a gyilkosságok ellen, arra bátorította a hutukat, hogy öljék meg a tuszi kisebbség tagjait.

Az ügyészek szerint Tharcisse Renzaho arra használta az állami rádiót, hogy a rendőröket és a katonákat, illetve a civileket az útzárakhoz irányítsa, és így azonosítsák és fogják el a tuszikat.

Állítólag azt mondta a helyi illetékeseknek, hogy bárkit, akinek tuszi felesége van, "csótánynak" kell tekinteni. Ezt a kifejezést használták a szélsőséges hutuk a tuszikra.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

Év végi rángatás a forintban – kéthónapos mélypont az euróval szemben

A forint az év vége felé közeledve jobban kitett a nemzetközi devizapiaci mozgásoknak, az elmúlt napokban a dollár globális gyengülése és az euró fokozatos erősödése határozta meg a keresztárfolyamokat. A hazai deviza ezekhez igazodva inkább követő szerepben maradt, de érezhető a jegybank lazább monetáris politikára tett utalásainak is a hatása. A keddi kereskedésben a befektetők figyelme elsősorban a makroadatokra és az ünnepek előtti, alacsonyabb likviditásból fakadó rövid távú kilengésekre irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×