Infostart.hu
eur:
362.05
usd:
311.72
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A lakossági tiltakozás ellenére épül a mecset

Berlin keleti felében megkezdték egy mecset építését, amely ellen a környező lakosság hónapok át kitartóan tiltakozott. Még az alapkőletételt is tiltakozó jelszavak skandálása kísérte.

Az Ahmadíja iszlám közösség mecsetje a tervek szerint jövőre készül el és kereken 500 hívő befogadására lesz alkalmas. A mecset mellett 12 méter magas minaret is épül. A költséget a hívek fedezik.

Az építkezés terve ellen Berlin keleti felében ismételten tüntettek, arra hivatkozva, hogy a kerületben alig élnek mohamedánok, és egy templomnak a hivők lakóhelyének közelében kell lennie.

Ha elkészül, ez lesz az első mecset az egykori NDK területén. Berlin nyugati felében, ahol több százezerre tehető a török közösség lélekszáma, több mecset is működik.

Az Indiában alapított Ah-madija iszlám közösségnek Németországban 30 ezer tagja él és már 15 kegyhelye van.

A kelet-berlini mecset építése körüli feszültség ismét ráirányította a figyelmet a külföldiek integrációjára, de a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemre is, mert a hatóságok értesülése szerint több mecset és a hozzátartozó korániskola szolgál a szélsőséges eszmék terjesztésére.

A múlt évben hosszas huzavona után elrendelték a Szaúd-Arábia által fenntartott bonni iszlám iskola bezárását is, miután a tanárok egy részéről kiderült, hogy rokonszenvezik a terrorizmussal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×