Infostart.hu
eur:
362.17
usd:
311.61
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

George Bush semmiből sem tanul?

Miközben iraki hivatalos adatok szerint havonta több mint ezer áldozata van az erőszakos cselekményeknek, az amerikai elnök azt tervezi, hogy további csapatok vezénylésével próbálja elősegíteni a rendezést. A BBC értesülései szerint George Bush napokon belül ismerteti új iraki stratégiáját.

A brit médium értesülései szerint az amerikai elnök több amerikai katonával akarja biztonságosabbá tenni Irakot, nem pedig így, hogy fokozza az iraki biztonsági erők kiképzését - erről szóló elképzeléseit a jövő hét közepén tárja a nyilvánosság elé.

Ha valóban az a forgatókönyv valósul meg, amiről a BBC - állítása szerint - egy magas rangú fehér házi forrástól értesült, akkor az megerősíti a korábbi benyomásokat, hogy az elnök figyelmen kívül hagyta az iraki stratégia újragondolására létrehozott kétpárti bizottság ajánlásait. Bush emellett nyílt konfrontációba keveredik a héten felálló kongresszus új, demokrata többségével, amely éppen az Irakból való fokozott kivonulás jelszavával kampányolt.

A demokraták elsöprő győzelme után még mindkét fél kompromisszumokról, együttműködésről és kétpárti politizálásról beszélt - értesülések szerint az elnök további áldozatot kér majd Amerikától Irak demokratizálására. Számban kifejezve ez az áldozat akár 15 ezer további katona kivezénylését jelentheti.

A katonák is elégedetlenek

Bush úgy érzi, hogy csak így tud fellépni az Irakban - és különösen Bagdadban - eluralkodott erőszak, a folytatódó gyilkosságok, emberrablások és a halálbrigádok ellen. A helyzet súlyosságát jelzik az iraki hatóságok új adatai, amelyek szerint decemberben háromszor annyi polgárt öltek meg az országban, mint januárban, és amelyek szerint hónapról hónapra nő az áldozatok száma.

Bush ötletéről ugyanakkor még egy republikánus szenátor, Chuck Hagel is azt mondta, hogy az Alíz Csodaországban című mesére emlékezteti.

Közben a Military Times című, katonáknak szóló lap felmérése arra utal, hogy a hagyományosan hazafias érzelmű katonák is elégedetlenek. A lap szerint a megkérdezettek többsége, 42 százaléka elutasítja az elnök Irak-politikáját, míg 35 százalékuk támogatja azt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken

A hét legfontosabb eseménye a délután napvilágot látott amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés, hiszen a foglalkoztatás, a munkanélküliségi ráta és a bérdinamika együttesen jelentősen befolyásolhatja a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat. Eközben az olajpiacon továbbra is a magas árak és a közel-keleti feszültségek tartják fenn a bizonytalanságot. Felemás a hangulat Európa tőzsdéin, a tegnapi bejelentést követően nagyot ralizik a Volkswagen árfolyama. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×