Infostart.hu
eur:
362.11
usd:
311.88
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália

A kivégzés szépséghibái

Bár az amerikaiak azt mondják, hamarabb helyreállhat a rend Irakban, miután kivégezték Szaddam Husszeint, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a konszolidáció még messze van. Õ úgy látja: nehéz év áll Irak előtt.

A biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban azt mondta: az amerikaiak abból indultak ki, hogy ha még idén kivégzik az egykori elnököt, jövőre egy új politikát kezdhetnek Irakban. Nógrádi György azt mondta: a kivégzés időpontjáról előre döntöttek, az irakiak szerepe pedig kizárólag a végrehajtás volt.

Az ügynek azonban két szépséghibája is van. Az egyik, hogy Bush amerikai elnök egy előre felvett beszédet mondott a kivégzés után, a másik pedig, hogy az ítélet végrehajtásának dokumentumait az iraki igazságügyi miniszternek is alá kellett volna írnia, ő azonban jelenleg nincs Irakban.

Nógrádi György felhívta a figyelmet arra, hogy a merényletek száma az utóbbi időben döbbenetes módon megemelkedett az arab államban, mostanában heti 140-et hajtanak végre.

Csütörtök után, a muzulmánok vallási ünnepének vége után pedig az eddigieknél is több merényletre számítanak a biztonsági erők, az amerikai katonák körében ezért ekkorra nagyobb készültséget rendeltek el.

A biztonságpolitikai szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy bár az európai és az amerikai közvélemény többsége egyet értett a kivégzéssel, Irakban csak a síiták és a kurdok támogatták azt, a szunniták ellenezték. Az iraki polgárok azonban egységesebbek az amerikai megszállás ellenzésében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×