Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
327.71
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

"Olyan, mint régen, csak nem folyik rajta a vér"

Az egy hónappal ezelőtti sikertelen akció után a vontatóhajók kirángatták a sárból az amerikai haditengerészet volt repülőgép-hordozóját, így nemsokára megkezdődhet az úszó múzeum felújítása.

A USS Intrepid 1970 óta a New York-i Hudson-folyón horgonyzott. A hatalmas hadihajón katonai és űrkutatási kiállítást rendeztek be, amelyet sok százezren kerestek fel az elmúlt évtizedekben.

Az anyahajót most Bayonne-ba vontatják, ahol 60 millió dollárból (mintegy 11,5 milliárd forintból) felújítják. Szolgálati helyét 2008-ban foglalja el ismét.

A munkálatok során kijavítják a hordozó sérüléseit és új részeit nyitják meg a nagyközönség előtt.

A hatalmas hajó öt japán kamikaze támadást úszott meg a második világháborúban. A repülőgép-hordozó szolgált a koreai és a vietnami háborúban is.

A hajó legénységének 270 tagját vesztette el a Japán elleni harcokban a Csendes-óceánon. Később az űrből visszatérő, és az óceánban landoló asztronauták kimentésére használták.

"Olyan, mint régen, csak jobb. Nem folyik rajta a vér" - mondta Felix Novell, a hordozó egyik veteránja az AP hírügynökségnek.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×