Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor

A szlovákok biztonsági garanciát várnak

Szlovákia teljes mértékben támogatja az észak-atlanti szövetség átalakítását és harci felkészültségének megerősítését - jelentette ki a szlovák államfő a NATO főtitkár pozsonyi látogatása során. Jaap de Hoop Scheffer Pozsonyban találkozott az ország legfőbb vezetőivel.

A NATO-főtitkár mostani közép- és kelet-európai körútja során elsősorban a szövetség soron következő, rigai csúcstalálkozójának legfontosabb napirendi pontjait vitatja meg.

Ezek közé tartozik a szövetség iraki és afganisztáni szerepvállalása, a békefenntartó erők jövője, a Nyugat-Balkán helyzete, valamint Koszovó jövője.

A szlovák vezetők arról biztosították a brüsszeli vendéget, hogy Pozsony teljes mértékben támogatja a NATO harci felkészültségének javítására irányuló lépéseket.

A NATO főtitkára elmondta, hogy a november végén sorra kerülő rigai csúcsértekezlet résztvevői megvitatják a szövetség további bővítésének távlatait, valamint a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés elmélyítését.

Ivan Gasparovics szlovák államfő szerint Pozsony támogatja a NATO nyitott ajtók politikáját és a partnerség további bővítését.

A szlovák elnök azonban azt is hozzátette: a NATO-nak egyértelműen meg kellene határoznia a tagországoknak a békefenntartó erőkben való szerepét, és pontosabban kellene megkövetelnie tőlük a feladatok teljesítését. Az elnök azonban nem részletezte, hogy Szlovákia megerősíti-e az Afganisztánban állomásozó egységét.

Kabulban jelenleg egy 57 fős szlovák utászalakulat tevékenykedik, és szó van arról, hogy a katonákat átvezénylik az ország déli részébe. Robert Fico nem sokkal ezelőtti kabuli látogatása során kijelentette: Pozsony csak akkor engedélyezi az utászok áthelyezését, ha a NATO megfelelő módon gondoskodik biztonságukról.

Az erről folyó tárgyalások jelenleg is tartanak, katonai szakértők szerint a szlovák utászok Kandahar térségében fokozott veszélynek lennének kitéve, nagyobbnak, mint jelenleg Kabulban.

Fico a tárgyalások után megismételte: amíg Pozsony nem kap megfelelő biztonsági garanciákat, addig nem engedi az utászokat a veszélyes övezetbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×