Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
326.2
bux:
144720.45
2026. november 3. kedd Győző

Slota most feljelentésekkel fenyegetőzik

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke folytatja magyarellenes megnyilvánulásait. Ján Slota most sikkasztással vádolja a Magyar Koalíció Pártjának korábbi minisztereit.

Ján Slota legutóbbi sajtóértekezletén azt ígérte, rövidesen bizonyítékokat tár a nyilvánosság elé arról, hogy az MKP korábbi miniszteri rendszeresen törvényt sértettek, és jelentős pénzösszegeket sikkasztottak el.

Slota állítása szerint a bizonyítékokat a tárcáknál folyó belső ellenőrzés befejezése után, legkésőbb november végén hozza nyilvánosságra.

Addig semmilyen részletet nem hajlandó elárulni, ám mint mondta, valószínűnek tartja, hogy büntetőjogi feljelentések is születnek az ügyben.

A korábbi Dzurinda kormányban az MKP politikusai négy tárcát irányítottak, az építési és régiófejlesztési, az iskolaügyi, a földművelési, valamint a környezetvédelmi minisztériumot.

Az MKP határozottan visszautasította a vádakat. A párt hivatalos állásfoglalása leszögezi: amennyiben az SNS nem vet véget a hazugságokon alapuló vádaskodásoknak, az MKP bírósági úton fog védekezni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×