eur:
393.27
usd:
363.36
bux:
73745.69
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

Populizmussal vádolják Gyurcsányt Szlovákiában

Amint az várható volt, Szlovákiában általában negatív reakciókat váltott ki az a tény, hogy kedden Visegrádon elmaradt a magyar-szlovák kormányfői megbeszélés. Szlovák lapvélemények szerint ez beárnyékolta a visegrádi négyek kormányfői csúcstalálkozóját.

A Szlovák Nemzeti Párt, az SNS bocsánatkérést vár Gyurcsány Ferenctől, amiért a magyar kormányfő kedden, a V4-ek visegrádi csúcstalálkozójának házigazdájaként az eredeti szándék ellenére mégsem folytatott kétoldalú megbeszélést szlovák partnerével, Robert Ficóval, akinek a magyar fél elvárása szerint el kellett volna határolódnia a magyarellenes szlovákiai megnyilvánulásoktól, Fico azonban ezt nem tette meg.

Rafael Rafaj, a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt szóvivője szerint a magyar miniszterelnök a saját hazugságainak beismerése után a legkevésbé jogosult arra, hogy moralizáljon és mentorkodjon.

Rafaj szerint a magyar miniszterelnök az SNS kormányzati szerepe elleni kifogásaival próbálja elterelni a figyelmet saját hibáiról és országa súlyos gazdasági gondjairól.

Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke az Új Szónak nyilatkozva kifejtette: a találkozó elmaradása arról tanúskodik, hogy nincs jó viszony a két kormányfő között. Szerinte elsősorban a két ország közötti kapcsolatról van szó, a szlovákiai magyarságnak ehhez nincs köze. Egyébként még ha találkoztak is volna, Pozsony és Budapest kapcsolata nem változott volna meg egy csapásra.

Robert Fico most minden lépését abba az irányba próbálja terelni, hogy bizonyíthassa az európai szocialista frakció előtt, nincs ok a Fico vezette SMER párt kizárására.

Martin Fedor, a Mikulás Dzurinda vezette SDKU volt minisztere döbbenetesnek nevezte, hogy két szomszédos ország kormányfői képtelenek a párbeszédre, annak ellenére, hogy ugyanahhoz a nemzetközi politikai pártközösséghez tartoznak.

Elítélően nyilatkozott a liberális nézeteiről ismert és a szlovákiai magyarságot következetesen védelmező Miroslav Kusy neves szlovák politológus-professzor is. Szerinte Gyurcsány Ferenc részéről szerencsétlen lépés volt a tervezett kétoldalú megbeszélés lemondása, hisz "a politikusoknak kutya kötelességük tárgyalni, különösképpen akkor, ha eltérő álláspontokat képviselnek".

Egy másik politológus, Sona Szomolányi szerint Gyurcsány Ferenc nem volt sem előzékeny, sem diplomatikus. Bölcsebb lett volna azt mondania, hogy a magyarországi belpolitikai helyzetre való tekintettel most nem alkalmas kétoldalú megbeszélést folytatni.

Martin Fronc, az ellenzéki kereszténydemokrata mozgalom alelnöke úgy látja, hogy a magyar miniszterelnök Fico elutasításával populista módon akart pontokat szerezni a saját választóinál, mivel azok köreiben igen csak rosszul áll a szénája. Fronc szerint Gyurcsány és Fico politikájában erősen érezhetők a nacionalista elemek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tíz góllal verték Argentínát Lékai Mátéék

Tíz góllal verték Argentínát Lékai Mátéék

Csak az eleje volt szoros, aztán a magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos sikert aratott második csoportmeccsén a párizsi olimpián.

Kalas Vivien: a politikai viták miatt súlytalanabb pozíciót kaphat az Európai Bizottságban Várhelyi Olivér

A biztosl portfóliók elosztásánál számítani fog, hogy vita van Magyarország és az Európai Unió között, és a magyar kormányfő és a magyar kormánypárti képviselők nem támogatták Ursula von der Leyen újraválasztását – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének főreferense.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.08.30. péntek, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
Elfoygott az erő az amerikai piacokon

Elfoygott az erő az amerikai piacokon

Reggel az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedést láthattunk a japán Nikkei vezetésével, ezt követően pedig az európai tőzsdéken is jó a hangulatban indult a nap, délutánra azonban elfogyott a lendület. Amerikában eközben vegyes mozgásokat láthatunk. Gazdasági események szempontjából csendes napra számíthatunk, a reggeli német kiskereskedelmi adat közzétételét követően nem várhatóak piaci hatással bíró események, a héten azonban több fontos GDP, illetve foglalkoztatottsági adat is érkezik majd, emellett pedig a felpörgő második negyedéves gyorsjelentési szezon is szolgálhat meglepetésekkel a befektetőknek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×