Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
312.58
bux:
147761
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Öt munkást temetett maga alá a leszakadt lépcső

Legalább öt munkás meghalt, amikor vasárnap leszakadt a lépcső egy épülő szupermarketban Moszkva elővárosában.

A polgári védelem közlése szerint egyelőre ismeretlen okból szakadt le a betonból készült lépcső, számos munkást maga alá temetve. Három embert súlyos sérülésekkel vittek kórházba a baleset után.

A szóban forgó szupermarketet a francia Auchan hálózat építi. A társaság 2002 óta kilenc ilyen létesítményt nyitott meg a Moszkvát övező agglomerációban.

Címlapról ajánljuk
Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

Ellentétek viharában a forint: nagy erősödés után jön a korrekció

A forint látványosan erősödött a csütörtöki pletykákra, miszerint a Magyar Nemzeti Bank szeptemberben megállhat a kamatcsökkentéssel, és 3-ról 2,5 százalékra csökkentheti inflációs célját. Az euró árfolyama csütörtökön 367 forint környékéről 362 forintig esett, péntek reggel pedig már 361,3 forint körül járt, de onnan már enyhe korrekcióval vissza is gyengült. A dollár a hét egészében gyengült, miután Christopher Waller Fed-kormányzó mérséklődő infláció esetén változatlan kamatot vetített előre. A nap legfontosabb eseménye az amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely érdemben átárazhatja az USA jegybankjának szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozásokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×