Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.59
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A Nyugat még reménykedig a kompromisszumban

Berlinben a német külügyminiszter kijelentette, hogy a Nyugat továbbra is felkínálja Iránnak az együttműködést az atomerő békés felhasználásában és elvárja a teheráni kormánytól hogy lemondjon az urándúsításról és elkötelezze magát, hogy nukleáris energiát kizárólag békés célra állít el.

Steinmeier külügyminiszter azt követően nyilatkozott, hogy nem hozott eredményt Solana, az Európai Unió külügyi főképviselője és Laridzsáni iráni atomügyi főmegbízott közti két napos tanácskozás Berlinben - mondta el az InfoRádió németországi tudósítója.

A berlini külügyminisztérium vendégházában tartott megbeszélésen nem sikerült közös nevezőre jutni - állapította meg az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, Javier Solana, de jelezte, hogy a közeljövőben folytatni kívánják a tárgyalást.

Ebből politikai megfigyelők arra következtetnek, hogy egyik fél sem kívánja végképp megszakítani a kapcsolatot, következésképpen nem zárható ki a kompromisszum megkötése.

A berlini tárgyalásokról még szerda este az a hír szivárgott ki, hogy Teherán bizonyos feltételek mellett hajlandó lenne az urándúsítást célzó kísérletek 90 napra történő felfüggesztésére, ha ezt a titkos megállapodásban rögzítik. Később mind Solana, mind pedig Laridzsáni cáfolta a hírt.

A sikertelen megbeszélés után a német külügyminiszter utalt arra, hogy a Nyugat eddig még egyetlen államnak sem tett annyira nagyvonalú gazdasági és technológiai ajánlatot, mint Iránnak az urándúsítás végleges leállítása ellenében. Időközben megszólalt Mottaki iráni külügyminiszter is és leszögezte, hogy Teherán nem lát okot a nukleáris kísérletek felfüggesztésére. Mottaki megismételte, hogy országa az atomerőt kizárólag békés célra akarja felhasználni.
Az EU és Irán megbízottai várhatóan a jövő héten újabb próbálkozást tesznek a megállapodásra. Ha azonban nem sikerült kompromisszumra jutni, akkor az ügy visszakerül az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé, és ebben az esetben szankciók várhatók Iránnal szemben. 

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×