Infostart.hu
eur:
364.99
usd:
324.59
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Pénzügyei miatt magyarázkodik a miniszterelnök

Az ír miniszterelnök egy televíziós interjúban bevallotta: pénzügyminisztersége idején több ezer dollárt kapott barátaitól, a '90-es években.

Bertie Ahern azt mondta: már számtalanszor vissza akarta adni a pénzt, barátai azonban nem tartottak rá igényt.

Az ír kormányfő komoly nyomás alatt van, hogy magyarázatot adjon pénzügyeire, miután egy újságcikk megszellőztette azokat.

Ahern az ír televízióban kijelentette: először 22.500 ír fontot (jelenlegi értéke 7 millió 700 ezer forint) kapott kölcsön nyolc barátjától 1993 decemberében, majd újabb 16.500 fontot (5,6 millió forint) 1994-ben másik négy baráttól.

Mint mondta, a pénzre válása miatt volt szüksége. A miniszterelnök, akit láthatóan megviseltek a történtek, az interjúban elmondta, hogy válásakor súlyos anyagi gondjai voltak, ezt az periódust pedig egy sötét és szomorú időszaknak tartja. Hozzátette: a válás során a többi mellett megígérte azt, hogy fizeti gyermeke 20 ezer fontos taníttatását.

Ahern azt reméli, hogy ha nyilvánosságra hozza a kifizetés részleteit, amelyért ő semmilyen előnyöket nem ajánlott senkinek, véget vethet minden politikai támadásnak, még a jövőre megrendezendő választások előtt.

Egy ellenzéki vezető, a munkáspárti Pat Rabitte azonban azt mondta: a válaszok nem győzték meg, sőt, további kérdéseket ébresztettek benne.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×