Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.54
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Börtönben a politikusokat pénzelő üzletember

Egy üzletember, aki több mint 2 millió fonttal, azaz, több mint 800 millió forinttal támogatta a brit Liberáldemokrata Pártot, két éves börtönbüntetést kapott - amint a bíró fogalmazott - "szándékos" és "jól átgondolt" csalásért. A liberáldemokraták elhatárolódtak korábbi támogatójuktól.

Michael Brownt hamis esküzés és útlevéllel való visszaélés miatt ítélte el a bíróság. A számos más vád mellett, amelyek ügyében a rendőrség még nyomoz, ez volt az a kettő, amelyben beismerte bűnösségét. A bíró kiemelte: nem vette figyelembe a politikai pártnak nyújtott nagy összegű támogatás ügyét sem.

A 40 éves üzletembe korábbi bankja, az HSBC azután kezdett el vizsgálódni Michael Brown svájci kötvényekkel kereskedő cégével kapcsolatban, hogy gyanússá váltak a számlákon lévő pénzek.

A férfi az ellene indított vizsgálat elől - amelyben eskü alatt tett nyilatkozatban hamisan állította, hogy a számlákra befizetett 10 millió font kötvénykereskedelemből származik - Spanyolországba menekült, annak ellenére, hogy bevonták útlevelét. A hatóságoknak egyszerűen azt hazudta, hogy kimosta útiokmányát, és újat igényelt. A rendőrség Spanyolországban fogta el.

A Liberáldemokrata Párt elhatárolódott korábbi támogatójától. Szóvivőjük kijelentette: nincs összefüggés a párt és az üzletember csalása között. A párt illetékesei kitartanak amellett, hogy a pártnak nem kell visszafizetnie a 2,4 millió fontot, annak ellenére, hogy Brown volt üzletfelei jogi lépsekkel fenyegetőznek.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×