Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
312.73
bux:
148565.89
2026. szeptember 4. péntek Rozália

27 év börtön a volt boszniai szerb vezetőnek

Háborús bűnök vádjában bűnösnek mondta ki és 27 év börtönre ítélte az ENSZ Hágai törvényszéke Momcsilo Krajisnik egykori boszniai szerb vezetőt, akit a boszniai háború etnikai tisztogatásai egyik értelmi szerzőjének tartanak. A bíróság ugyanakkor felmentette Krajisnikot a népírtás vádja alól.

A Boszniát lángba borító háború kezdetén Momcsilo Krajisnik, a boszniai parlament akkori elnöke felkereste egykori ismerősét, Alija Izetbegovic muzulmán származású államfőt és azt javasolta neki, hogy osszák fel Szarajevót. Izetbegovics nemet mondott, Krajisnik pedig búcsúzóul egy tollat ajándékozott neki. Ez volt az utolsó baráti gesztus köztük, mert rövid időn belül esküdt ellenségekké váltak.

Krajisnik befolyásos posztra tett szert abban a boszniai szerb vezetésben, amely módszeres etnikai tisztogatással akarta megvalósítani azt az álmát, hogy a szerbek egy összefüggő és etnikailag homogén területen, Nagy-Szerbiában élhessenek.

A boszniai szerb parlament elnöke és a még mindig szökésben lévő Radovan Karadzsics tanácsadója lett. Akkori befolyását jól jelezte, hogy a daytoni béketárgyalásokon ő volt a boszniai szerbek legmagasabb szintű képviselője, sőt, a békekötés után létrehozott hárometnikumú boszniai elnökségnek egy ideig ő volt a szerb tagja.

Ez a befolyás azonban véget ért, amikor 2000-ben elfogták és kiadták Hágának, ahol azzal vádolták, hogy része volt a bosnyákok és horvátok szervezett elüldözésében, és részleges kiirtásában. A bíróság hangsúlyozta, hogy Krajisnik jogilag is felelős volt a boszniai szerb erők által végrehajtott gyilkosságokért, kínzásokért és kitelepítésekért.

Krajisnik tagadta, hogy köze lett volna háborús bűnök elkövetéséhez, egy volt kollégája, Biljana Plavsics egykori miniszterelnök azt vallotta, hogy "jelentős hatalommal rendelkezett" és hogy Radovan Karadzsicsra is befolyással volt.

A hágai törvényszék úgy találta, hogy Krajisnik Karadzsiccsal és a szintén bujkáló Ratko Mladics tábornokkal karöltve vezette a Nagy-Szerbia megteremtését célzó etnikai tisztogatásokat. A bíróság ugyanakkor - elegendő bizonyíték hiányában - felmentette a népirtás vádja alól. A boszniai háborúban 200 ezer ember halt meg, sok holttestet még mindig nem sikerült azonosítani és az ország gyakorlatilag még mindig megosztott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Itt van Magyar Péter újabb bejelentése a nyugdíjakról

„2027. január 1-től 10 százalékkal emeljük a megváltozott munkaképességűek ellátását. A rokkantsági és rehabilitációs ellátást is. 65 éves kor felett rájuk is vonatkozni fog a nyugdíjminimum 120 ezer forintra emelése” – írta Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán.
Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij rendkívül fontos találkozóról beszél, Trump követeli vissza a pénzét - Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Volodimir Zelenszkij csütörtökön bejelentette, hogy a közeljövőben amerikai tárgyalóküldöttség látogat Kijevbe és Moszkvába az orosz–ukrán háború lezárását célzó diplomáciai erőfeszítések részeként. "A következő napokban várjuk őket, ez rendkívül fontos" - tette hozzá az ukrán elnök. Donald Trump amerikai elnök közben "némileg megkésve" kártérítést követel az Ukrajnának nyújtott támogatásért. Szerinte az európai országoknak vissza kellene fizetni azt a "több százmilliárd dollárt", amit "ingyen kapott" Ukrajna és a NATO. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel az orosz-ukrán fronton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×