Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.54
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Elköszönt pártjától a miniszterelnök

Érzelmektől fűtött, több mint egy órás, kormányzása eredményeit összefoglaló beszédben köszönt el kedden pártjától a brit miniszterelnök. Tony Blair azonban sem távozásának időpontját, sem utódjának kilétét nem fedte fel.

Tony Blair az általa 1994 óta vezetett és 1997 óta hatalmon lévő Munkáspárt éves manchesteri értekezletén szólalt fel, pártvezéri és miniszterelnöki minőségében utoljára.

A brit kormányfő és pártvezető beszédében kitért kijelölt utódjához, Gordon Brownhoz fűződő, nem ritkán nehézségekkel terhelt kapcsolatára is.

Brown nélkül soha

"Tudom, hogy a Munkáspárt megújítása és a három választási győzelem soha nem történt volna meg Gordon Brown nélkül" - fogalmazott Tony Blair. "Jelentős férfi, országának fontos szolgája - ez az igazság" - jelentette ki a Labour vezetője.

A brit miniszterelnök nemrégiben közölte: ez lesz az utolsó Labour-kongresszus, amelyen e két tisztség betöltőjeként részt vesz.

Tony Blairre jó ideje jelentős nyomás nehezedik még a párton belülről is annak érdekében, hogy vázolja fel távozási menetrendjét, erre azonban a kormányfő keddi búcsúfelszólalásában sem volt hajlandó.

Régen megállapodtak

Tony Blair és Gordon Brown, a két tehetséges skót politikus, pályafutása kezdetén abban állapodott meg, hogy a csúcsra törnek, és ha egyikük miniszterelnök lesz, akkor az idővel átadja a helyét a másiknak.

Blair immár harmadik ciklusban áll a brit kormány élén és nehezen válik meg a kormányfői poszttól, ami türelmetlenné teszi Gordon Brownt, úgy tudni, a régi barátság is meglazult emiatt - mondta el a InfoRádió londoni tudósítója.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Amerikai választás 2026: fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára – Mutatjuk az eredményeket

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, a VoteHub előrejelzése szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. Eddig Észak-Karolinát hódították el a republikánusoktól, és további három fordításra lenne szükségük, hogy övék legyen a szenátus irányítása. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×