Infostart.hu
eur:
362.79
usd:
322.64
bux:
148123.34
2026. november 4. szerda Károly

Továbbra is iráni ellenőrzés alatt a román fúrótorony

Ellentmondóan értelmezik Bukarestben és Teheránban a román olajfúrótorony iráni elfoglalását. Ami biztosnak látszik, hogy román és iráni cégek gazdasági jellegű konfliktusa áll az ügy hátterében.

"Jobb volna, ha a félretájékoztatás és a hangulatkeltés helyett bírósági úton rendeződne az Orizont olajfúrótoronnyal kapcsolatos román-iráni konfliktus" - mondta. az iráni külügyminisztérium szóvivője, Hamid-Reza Asefi. A külügyi szóvivő szerint szó sem volt a platform fegyveres megtámadásról.

Értelemezése szerint mindössze annyi történt, hogy az iráni parti őrség megakadályozta az Orizont elvontatását az iráni felségvizekről.

Az iráni sajtó közölte, hogy tíz nappal korábban a GSP román cég törvénytelenül vitte el a térségből másik fúrótornyát, a Fortunát, mi több, alkalmazottjai megverték és a tengerbe lökték a PetroIrán társaság két megbízottját.

Azt immár Bukarestben is megerősítették, hogy az Orizont 26 tagú legénysége zavartalanul végezheti a munkáját, az úszó gyár fedélzetén tartózkodik azonban az iráni parti őrség három fegyveres tisztje, és a román társasággal konfliktusba keveredett két iráni cég egy-egy képviselője.

A GSP román cég elnöke viszont továbbra is kalózkodásnak minősítette az iráni fegyveres fellépést.

Állítása alátámasztásaképpen közölte: húsz iráni katona vonult az úszó gyár fedélzetére, elfoglalták a létesítmény parancsnoki hídját és megszakították a rádiókapcsolatot Romániával.

A román cégvezető a másik fúrótorony kivonását törvényesnek tartja. Kijelentette, azt korábban egy iráni bíróság hagyta jóvá.

Közben bukarestben bejelentették, hogy a helyszínre utazott két román diplomata, akik tájékozódni fognak az Orizonttal kapcsolatos konfliktusról.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×