Infostart.hu
eur:
364.59
usd:
324.9
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Rohadt alma szaga és zöld gáz hozta a halált

"Az emberek hánytak (...), megvakultunk, sikoltoztunk,(...), senki sem volt, aki megmentsen, csak Isten" - mondta az iraki kurd Ali Musztafa Hama, aki túlélte a Szadam Husszein által faluja ellen küldött iraki légierő egyik gáztámadását.

A kurd férfi volt az első tanú, akit a volt iraki elnök elleni második népirtási perben meghallgatott a bíróság.

Ali elmondta, hogy a támadás kezdetén 10-12 gép körözött felettük, majd a levegőt zöldes füst tölötte be és rohadt almák szagát lehetett érezni.

Szaddam Husszein vádlott társai azzal védekeznek, hogy a kurdok az irániakkal szövetkezve harcoltak Bagdad ellen.

Épphogy a világra jött, de máris megölte a mérges gáz

Husszeint és "Vegyi Ali" néven elhíresült unokatestvérét azzal vádolják, hogy népirtást követtek el az iraki kurdok ellen 1988-ban folytatott, hét hónapon át tartó hadműveletben.

Tanúvallomásában a hagyományos kurd viseletben megjelent Ali Musztafa Hama elmondta: a támadás idején azt is látta, hogy egy épphogy a világra jött csecsemő hogyan halt meg a mérges gázoktól.

"Látni akarta a világot, de belélegezte a mérget és meghalt" - mondta.

Hama, a korábbi tanúkkal szemben nem kérte, hogy titkolják el személyazonosságát. Így nem függöny mögül beszélt és nem torzították el a hangját.

A hétfőn indult második perben Szaddam Husszein nem volt hajlandó bűnösnek vagy áratlannak nevezni magát, és az amerikai megszállók bíróságának nevezte a törvényszéket.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×