Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.81
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

A gyulafehérvári teológia küzd az önállóságért

Erdélyi római katolikus hívek egy csoportja nyílt levélben kéri a gyulafehérvári érsekséget, álljon el attól a szándékától, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetem ernyője alá vonja be a gyulafehérvári teológiát.

Erdély nagy püspökétől, Márton Árontól vett idézettel nyomatékosították mondanivalójukat azok az erdélyi római katolikus hívek, akik a gyulafehérvári teológia önállóságának feladása ellen emeltek szót egy nyílt levélben.

A többek között Ferenczes István és György Attila írók, Macalik Arnold építész és Toró T. Tibor képviselő által aláírt dokumentum szerint történelmi tanulság hogy a mindenkori román hatalom célja a magyar nyelvű intézményrendszer felszámolása.

"Az erdélyi római katolikus hívők soha nem fognak belenyugodni abba, hogy a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné" - áll a nyílt levélben.

Az aláírók különösen súlyosnak tartják, hogy az 1753-ban létrehozott gyulafehérvári intézményt a magyar közösség akaratának semmibe vételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani.

Az intézmény beolvasztásáról elvben már megállapodtak az erdélyi római katolikus főegyházmegye és a Babes-Bolyai Tudományegyetem vezetői, az aláíráshoz csupán a Vatikán jóváhagyását várják.

Jakubinyi György érsek korábban a Krónika erdélyi magyar napilapnak anyagi szempontokra hivatkozott. Hangsúlyozta, az egyháznak óriási tehertétel az államilag nem támogatott intézmény fenntartása, ráadásul a gyulafehérvári teológiai diplomát a román állam sem ismeri el, aki ilyen diplomával rendelkezik, nem végezhet például hitoktatói munkát az iskolákban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×