Infostart.hu
eur:
368.67
usd:
318.39
bux:
148622.5
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka

A szlovák hatóságok azért sem hagyják békén a magyar tanárokat

Szlovákiában folytatódik a szabálysértési eljárás az ellen a három magyar állampolgár ellen, akiket a szlovák rendőrség májusban tiltott idegenvezetés gyanúja miatt állított elő. A tanárok a magyar királyok koronázásának helyszínén, a Szent Márton-székesegyház magyar történelmi vonatkozásairól beszéltek diákjaiknak.

Korábban a szlovák külügyminiszter arról tájékoztatta Somogyi Ferencet, a magyar diplomácia akkori vezetőjét, hogy leállítják az eljárást a magyarok ellen. Eduard Kukan egyben elnézést is kért a történtek miatt.

A szlovákiai magyar nagykövetség azonban most arról kapott tájékoztatást, hogy a rendőrség továbbra is szabálysértési eljárást folytat a májusban előállított három ember ellen - mondta el az InfoRádióban a pozsonyi magyar konzul.

Az egyik férfi ellen - aki a gyanú szerint meglökte a kiérkező rendőröket - a polgári együttélés szabályainak megsértése miatt folyik eljárás, másik két társa ellen pedig az államigazgatási rend be nem tartása miatt - tette hozzá Riskó Nagy László.

A három magyar állampolgárt május végén több órán keresztül hallgatta ki és tartotta fogdában a szlovák rendőrség.

A pozsonyi magyar nagykövetség konzulja a magyar állampolgárok kérésére részt vett a kihallgatásukon.

"A pozsonyi magyar nagykövetség jelentése alapján a Külügyminisztérium elfogadhatatlannak tartja a Pozsonyba látogató magyar turistákat ért súlyos incidenst, amely példa nélküli két szomszédos EU-tagállam viszonyában. A szlovák hatóságok képviselőinek fellépése aránytalan és eltúlzott" - hangsúlyozza a Külügyminisztérium akkori közleménye.

A szlovák gazdasági minisztérium sajtóosztályának munkatársa később azt mondta: jogalap nélküli volt a pozsonyi rendőrök magyar turisták elleni fellépése, mert a pozsonyi önkormányzat már két éve hatálytalanította azt a jogszabályt, amelynek alapján a rendőrök eljártak.

A magyar városnézőket tiltott idegenvezetés gyanúja miatt állította elő a rendőrség.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

Szeptember végéig is eltarthat a szúnyogszezon, előretört a tigrisszúnyog

A héten négy megye 27 településén lesz földi, kémiai szúnyoggyérítés. Az aszályos nyár ellenére sok helyen vannak nagy tenyészhelyek, és főleg a kertvárosokban az invazív fajok, így az ázsiai tigrisszúnyog volt a „főszereplő” – mondta el Dóka Imre, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az InfoRádióban, hozzátéve: a szúnyoggyérítés szeptember végéig biztosan folytatódik.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Újabb tankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban - Egyre nagyobb nyomás alá kerültek a tőzsdék!

Az ázsiai tőzsdéken ma felemás hangulat látszott, Európában kisebb, többnyire negatív irányú mozgások voltak, Amerikában pedig az esésé volt a főszerep a Nasdaq vezetésével. A hangulat azt követően kezdett tovább romlani, hogy délelőtt arról érkeztek hírek, hogy újabb szupertankereket ért támadás a Hormuzi-szorosban, majd az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen. A fokozódó feszültség hatására ismét meredek emelkedést produkált az olaj ára, és a kötvényhozamok is felfelé vették az irányt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×