- Erre több okunk is volt. Az első az, hogy a világtörténelem nagyon fontos eseménye volt '56. Ez volt az első repedés a szovjet rendszeren. A másik ok pedig, hogy Kanada nagyon sok menekültet fogadott be, 37 ezer magyar jött akkor az országba. Kanada népességéhez mérten azt mondhatjuk, hogy itt fogadták be a legtöbb magyar menekültet '56 után. Ez volt az első eset, hogy Kanada megnyitotta kapuit a menekülők előtt, és ez egyúttal új politikai vezérelvet is jelentett.

- Ötven év után is ilyen fontos esemény ez Kanada számára?

- Igen, az! Mégpedig nagyon is. Nem csak a magyarországiaknak jelentős ez az évforduló, hanem az onnan Kanadába költözötteknek is.

- Kanadai politikusként hogyan látja Magyarország helyzetét, fejlődését? Milyen utat jártunk be az elmúlt ötven évben?

- Kanada rendkívül szoros kapcsolatokat tart fenn Magyarországgal. Mi voltunk az első olyan állam, amely támogatta a magyarok NATO-tagsági kérelmét. Szóval jók a viszonyok.

- Ön is menekültként érkezett 49 éve Kanadába, Budapesten született 1946-ban. Emlékszik még arra, milyen volt a forradalom?

- Nagyon is! Akkor tízéves voltam. Tízévesen hagytuk el szüleimmel az országot, és tizenegy évesen érkeztem Kanadába. Ma is emlékszem az akkori hangulatra. Aztán a félelemre és a nehézségekre. Alig tudunk élelmet szerezni. Rengeteg boltba kellett elmennünk, és mindenhol óriási sorok voltak.

- Tízéves gyerekként tudta, mi történik Magyarországon? Hogy forradalom van?

- Természetesen! Tisztában voltam azzal, ami történik. Novemberben azután jöttek a szovjet tankok... Ez nagyon félelmetes volt.

- Ezután döntöttek úgy, hogy elmennek. Nehéz volt elhagyni az országot?

- Igen. Egyáltalán nem volt könnyű, legálisan nem lehetett elhagyni az országot. Visszagondolva, úgy mehettünk át a határon, mint a'89-es rendszerváltás előtt a keletnémetek, akik Magyarországról szöktek át Ausztriába, hogy aztán Nyugat-Németországba menjenek. Nagyon sokat gyalogoltunk a hidegben, bujkáltunk a járőrök elől.

- A szülei Kanadába akartak menni, vagy csak jött egy ilyen lehetőség?

- Először egy táborban voltunk hónapokig, márciustól májusig éltünk így. Június elején pedig már Kanadában voltunk, Vancouverben telepedtünk le. Öt évig itt éltünk, majd édesapám állást kapott Torontóban, így oda költöztünk. Apám építészmérnökként dolgozott.

- Könnyen illeszkedett be az új helyen? Mennyire volt nehéz megszokni az új helyet?

- Elég nehéz volt, főleg az angollal volt sok gondom, hogy megtanuljam a helyes kiejtést, ne ejtsek nyelvtani hibákat. De az emberek nagyon segítőkészek voltak, mindenben támogatást kaptam. Hiszen, mint már említettem, Kanadában akkor fogadták el az új politikai irányvonalat, a menekültek befogadását.

- A parlamenti határozatot, amelyet nemrég elfogadtak, mennyire volt nehéz végig vinni a törvényhozáson?

- Ó, egyáltalán nem volt nehéz. Először az általam vezetett parlamenti bizottság, az állampolgársági és bevándorlási bizottságban tárgyaltuk a jelentést. A tagok ezt egyhangúlag elfogadták. Majd ezt a parlament elé vittem, ahol szintén egyhangúlag hagyták jóvá a dokumentumot.