Infostart.hu
eur:
365.26
usd:
314.78
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Szexbotrány után sport: lemondásra szólították fel a kormány második emberét

Egyre duzzad a botrány Nagy-Britanniában John Prescott kormányfő-helyettes körül. A politikust többek között azzal vádolják, hogy úgy veszi fel évi 133 ezer fontos 51 millió forintos) fizetését, hogy tulajdonképpen nem lehet tudni, mi a pontos feladata. Ráadásul egy szemfüles fotós lefényképezte krokettezés közben, mialatt a nyaraló Tony Blair kormányfőt kellett volna helyettesítenie.

Pihenni utazott Tony Blair brit kormányfő, ami egyben azt is jelenti, hogy ezen a héten John Prescott helyettesíti őt. A korábban szexbotrányba keveredett miniszterelnök-helyettest ugyanakkor folyamatosan támadják, többek között azért, mert nem világos munkaköre.

Ráadásul egy lesifotós lefényképezte a politikust, amikor a gyeplabda angol változatát, a krokettet űzte, ahelyett, hogy feladatának megfelelve, helyettesítette volna Tony Blairt.

A Munkáspárti - így John Prescott párttársának számító - Kennedy bárónő például egyenesen hiteltelennek nevezte a politikust. "Minden egyes alkalommal, amikor megszólal, az embereknek rögtön eszükbe jutnak a közismert, újságokban is megjelent fényképek" - fogalmazott a brit felsőház tagja, aki szerint ideje lenne John Prescott lemondásának.

Geoff Mulgan, a miniszterelnöki hivatal volt politikai vezetője szerint az a valódi probléma, hogy tulajdonképpen senki sem tudja, mi is a kormányfő-helyettes valódi feladata.

A hónap elején Tony Blair átszervezte kormányát. John Prescott ekkor vesztette el a kabineten belül konkrét feladatait, ugyanakkor miniszterelnök-helyettesi posztját és az azzal járók fizetést valamint kedvezményeket megtarthatta, ami komoly feszültséget kelt a munkáspárti aktivistákban.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány.

Megnevezték a NAV új vezetőit

Rózsáné Sádt Mónika adószakértő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnöke, Sisák Attila, a rendőrségnél és az adóhatóságnál is tapasztalatokat szerzett szakember pedig a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettes – közölte a Pénzügyminisztérium.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×