Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Megkezdődött az al-Kaida-tagok pere

Düsseldorfban rendkívüli biztonsági intézkedések mellett eljárás indult három férfi ellen. Azzal vádolják őket, hogy együttműködtek az al-Kaida terrorszervezettel. Az ítélethirdetés legkorábban ősszel lehet.

A fővádlott egy 30 éves szíriai, akiről azt feltételezik, hogy még a 2001 őszi amerikai merényletek előtt terrorista kiképzést kapott az al-Kaida egyik táborában, majd a tálib rendszer bukása után aktívan is harcolt az amerikaiak ellen, és egy ideig Oszama bin Laden közvetlen munkatársa is volt.

A férfi menekültként érkezett Németországba. A rendőrség tavaly januárban Mainzban tartóztatta le, miután kiderült róla, hogy az al-Kaida számára tagokat toborzott Németországban - mondta el az InfoRádió németországi tudósítója.

A kedden kezdődött düsseldorfi perben vele együtt ül a vádlottak padján egy arab testvérpár, őket állítólag erőszakos cselekmények elkövetésére szervezte be a férfi. Egyikük kész volt arra, hogy öngyilkos merénylet hajtson végre Irakban, amit azonban őrizetbe vétele megakadályozott.

A három vádlottat azzal is gyanúsítják, hogy biztosítási csalások elkövetése útján nagyobb összegeket próbáltak szerezni az al-Kaida működésére. Az ügyészség szerint legalább tíz esetben bizonyítható, hogy törvénytelenül szereztek pénzt.

A pert az a bíró vezeti, aki korábban már több ítélet mondott ki terrorizmussal vádolt személyekre, köztük a gyűlöletbeszédeiről elhíresült török prédikátorra, Metin Kaplánra, akit büntetésének letöltése után kiadtak Ankarának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már az urnáknál is megkezdődött az országgyűlési választás: az amerikai kontinensen már voksolnak, és folyamatosan jönnek a levélszavazatok

Már az urnáknál is megkezdődött az országgyűlési választás: az amerikai kontinensen már voksolnak, és folyamatosan jönnek a levélszavazatok

Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein a magyarországi országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt. Folyamatosan érkeznek a levélszavazatok is, szombat délelőtti adat szerint a jogosultak több mint fele, 254 ezer szavazó már elküldte voksát.

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, a kisebb pártok is kampányzárót tartanak. Részletek.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×