Infostart.hu
eur:
375.11
usd:
319.91
bux:
132888.2
2026. április 11. szombat Leó, Szaniszló

Blair maradna

Tony Blair továbbra sem hajlandó közölni, hogy mikor adja át a kormányfői posztot kiszemelt utódjának. A brit miniszterelnök azután beszélt erről, hogy szabályos belháború robbant ki a kormányzó Munkáspártban a tervezett utódlás miatt. A súlyos helyi választási vereség és a radikális kormányátalakítás után egyes képviselők azt követelik, hogy Tony Blair nyilatkozzon: mikor léphet a helyébe Gordon Brown pénzügyminiszter.

Tony Blair szokásos havi sajtótájékoztatóján azt mondta: azok, akik gyors utódlást akarnak, el akarják tántorítani a Munkáspártot meghirdetett programjától.

"Csak akkor adom át a hatalmat, amikor az utódom már megfelelően megerősödött, különben a hatalomátadás megbénítaná a kormányzást" - mondta.

Az, hogy a kilenc éve hatalmon lévő Tony Blair nem akar a következő választások után is brit miniszterelnök maradni, már régóta ismert.

Az is, hogy kiszemelt utódja, a Vaskancellárként ismert Gordon Brown pénzügyminiszter, akivel a külvilág előtt régi barátokként és harcostársakként mutatják magukat, de akivel a kulisszák mögött kemény harcot vívnak.

Több mint 50 munkáspárti képviselő most azzal fenyegetőzik, hogy napirendre tűzeti a utódlás kérdését a párt végrehajtó szervével. Ha a 353 fős frakcióból 70-en aláírják az erről szóló levelet, akkor a pártvezetésnek foglalkoznia kell a témával.

Egy felmérés szerint eddig 52 képviselő vállalta azt a véleményét, hogy Blairnek egy éven belül távoznia kell.

Blair támogatói Brown embereit vádolják azzal, hogy fel akarják gyorsítani az utódlást. A feszült légkörben a szembenálló szekértáborok egyre nyersebb hangnemben kommunikálnak.

A miniszterelnök egyik lojális támogatója, a kormány új belügyminisztere például "a régi baloldal híveinek" titulálta a hatalomátadás sürgetőit, akik szerinte vissza akarják téríteni a pártot a régi balos időkhöz, és meg akarják torpedózni Blair - amúgy sokban Margaret Thatcherre emlékeztető - reformprogramját.

A brit miniszterelnök hétfő este személyesen találkozik a kormánypozíciót nem betöltő munkáspárti képviselőkkel, hogy megpróbálja meggyőzni őket arról: még maradnia kell.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

Rendkívül sűrű ez a szombat – így zárul a 2026-os országgyűlési választási kampány

A kormányerők este a Karmelitától pár lépésre várják a Fidesz–KDNP támogatóit, a Tisza Párt elnöke négy kelet-magyarországi helyszín után Debrecenben zárja az utolsó kampánynapot, míg a kisebb pártok közül van, amelyik már csütörtökön lezárta ebbéli tevékenységét, szombaton már csak egy busszal parkol le Érden. A DK „falunapot” tart, a Mi Hazánk Budát választotta 85. kampányhelyszínéül. Részletek.

Nagy Attila, az NVI elnöke a választási tudnivalókról, a szavazatszámlásról és az eredmények közléséről

Először az egyéni, utána a listás, majd a nemzetiségi szavazólapokat fogják megszámolni – mondta a Nemzeti Választási Iroda elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Nagy Attila a vasárnapi választás szabályairól és az eredményközlés módjáról is tájékoztatást adott. Minden választási tudnivaló egy interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×