Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
314.17
bux:
150097.6
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Bajban a liberálisok: a kampánypénzekért perelnének a támogatók

Gondba kerülhet Angliában a liberáldemokrata párt, miután a választási kampányköltségekhez hozzájáruló üzletemberek (köztük a Manchester United egyik volt vezetője, Martin Edwards) perrel fenyegetőznek, ha a párt nem fizeti vissza a 2,4 millió fontos (több mint 900 millió forintos) támogatást.

Könnyen bajba kerülhet az angol liberáldemokrata párt, ha perrel fenyegetőző támogatói, egy brit, két kínai és egy amerikai üzletember beváltják fenyegetésüket és perre mennek a tavalyi választási kampányhoz nyújtott pénzük visszaszerzése érdekében.

A harmadik legnagyobb angol párt ugyanis a 2,4 millió font (914 millió forint) nagy részét már elköltötte és azt állítja, hogy jóhiszeműen cselekedett. A párthoz a pénzt eljuttató ügyvéd, az egy perben dokumentumhamisítással vádolt Michael Brown jelenleg egy spanyol börtönben várja kiadatását.

A liberáldemokraták négy részletben jutottak a 2,4 millió fonthoz tavaly februárban és márciusban. A pénzt állításuk szerint plakátkampányra költötték. Arra is fény derült, hogy az ügyvéd 30 ezer fontot (11 és fél millió forintot) adományozott a pártnak, melyet az Charles Kennedy elnök repülőgépes utaztatására fordított.

Az ügyhöz hozzátartozik, hogy Michael Brown személyesen nem juttathatott volna adományt politikai pártnak, mivel nem szerepel az angol választási listán. Éppen ezért a pénz egy londoni székhelyű cégen keresztül érkezett meg a liberáldemokrata párthoz.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Elege lett Európa legerősebb hatalmának, új térségben lehet konfliktus a NATO és Oroszország között – Háborús híreink hétfőn

Az RBK Ukraine szerint trükkös módszereket vethetnek be az oroszok a sugárhajtású Sahed-drónok támadásainál. A jelentések szerint az eszközök nem a leggyorsabb útvonalon érik el az ukrán fővárost, hanem a fehérorosz határhoz szorosan közel repülve kitérőt tesznek Kijev felé. A jelenség arra utal, hogy Moszkva a szomszédos ország kommunikációs hálózatához kapcsolódik. Az orosz haditengerészethez köthető média híradásai szerint hamarosan visszatérhet az aktív szolgálatba a közel három évtizede felújítás alatt álló Admiral Nahimov atommeghajtású csatacirkáló - írta a Defence Express. A jármű félelmetes rakétaarzenállal lesz felszerelve, ám sokan kételkednek, hogy mennyre lesz képes megfelelni a kor követelményeinek, ugyanis a védelmi képességei nem kielégítőek, ezért a dróntámadások számára könnyű célpontot jelenthet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×