Infostart.hu
eur:
374.73
usd:
319.5
bux:
132888.2
2026. április 10. péntek Zsolt

Eljárás alatt a tömeggyilkosok

Szerbiában nyolc rendőr ellen indult eljárás, akiket tömeges gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak. A vád szerint 1999 márciusában két koszovói albán család 48 tagját ölték meg.

A szerb rendőrség koszovói kegyetlenségei akkor kerültek nyilvánosságra, amikor Szlobodan Milosevic volt elnök bukása után a belgrádi rendőrségi kiképző központ közelében tömegsírt találtak. A sírban csaknem ezer koszovói albán holttestét találták meg - jelentette az InfoRádió újvidéki tudósítója.

Kiderült az is, hogy több mint kétezer albán holttestét szállították annak idején hűtőkocsikkal Szerbiába, ahol tömegsírokban temették el őket. Exhumálásukat már megkezdték, az elkövetők ellen azonban csak most, az események után hét évvel kezdték meg az eljárást.

Az eljárás a szerb csendőrség egykori parancsnokhelyettese és további hét rendőr ellen folyik. Bizonyítékok szerint 48 embert, két családot irtottak ki. Az áldozatok között két-három éves gyermekek és várandós nők is voltak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

Kaiser Ferenc: Ukrajnában a béke nagyon messze van, még a tartós tűzszünet is távoli

A pravoszláv húsvéti ünnepre hivatkozva tűzszünet lépett életbe Oroszország és Ukrajna között. Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint az elmúlt négy évben mindig megtartották a húsvéti tűzszünetet, utána viszont ugyanúgy folytatódtak a harcok, ezért ebből nem lehet egy tartós békére következtetni.

Figyelmezteti a szavazókat a választási iroda

A választási szervek felkészültek mind a hazai, mind a külképviseleti szavazás lebonyolítására, a levélszavazás a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik. Viszont figyelmeztetést tettek közzé: ne hagyják az utolsó pillanatokra a voksolást, mert sorok alakulhatnak ki, és senki ne felejtse otthon az igazolványát.
inforadio
ARÉNA
2026.04.13. hétfő, 18:00
Virág Andea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Giró-Szász András politikai tanácsadó
Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Ma végleg lezárulhat a háború, Izrael hajlandó békülni, az ajatollah bosszút ígér – Híreink percről percre a közel-keleti konfliktusról pénteken

Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről. Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről. Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra. A nap folyamán Irán és az USA Pakisztánban fog tárgyalni a háború lezárásáról. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×