Infostart.hu
eur:
376.43
usd:
321.64
bux:
128030.58
2026. április 9. csütörtök Erhard

Rendőrök a középiskolai órákon?

A berlini Rütli-Szakközépiskolában pénteken rendőrök jelenlétében folyt a tanítás, miután a tanárok csütörtökön nyílt levélben kérték a szakközépiskola haladéktalan bezárását a tanintézetben elharapózott erőszak miatt.

Berlin iskolaügyi főbiztosa elismerte, hogy súlyos nehézségek vannak azokban a tanintézetekben, amelyekben a tanulók zöme idegen és nem beszéli jól a német nyelvet, de hangsúlyozta, hogy szociális dolgozók kiküldésével megpróbálnak úrrá lenni a helyzeten - jelenti az InfoRádió németországi tudósítója.

Az iskolaügyi főbiztos elutasította a tanárok kérését és új rektort nevezett ki a Rütli Szakközépiskola élére. A tanárok viszont pénteken csak rendőri kísérettel voltak hajlandók pénteken bemenni az osztályokba.

Mindennapi erőszak

Az illetékes hatósághoz intézett levelükben arra hivatkozva kérték a Rütli Szakközépiskola megszüntetését, hogy képtelenek teljesíteni a tantervet, mert a fiatalok körében mindennapivá vált az erőszak, az osztályokba egyesek még fegyvert is visznek, és rendszeresen fenyegetik a pedagógusokat.

A szakközépiskola Berlin olyan negyedében van, amelyben rekordszintet ért el a munkanélküliség, a lakosság közel 80 százaléka idegen és így az iskolások zöme sem ért jól németül, az eddigi integrációs erőfeszítések pedig nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Az iskolaügyi főbiztos hangsúlyozta, hogy az ötven berlini szakközépiskola többségében már jó eredményeket tudtak felmutatni a diákság körében tapasztalt erőszak feloldásában.

Rendőrök az órákon?

Ellenzéki politikusok viszont határozottabb fellépést követeltek a hatóságok részéről és javasolták, hogy szükség esetén rendőrök tartózkodjanak a tanintézetekben az órák alatt és az erőszakcselekményeket elkövető idegen fiatalokat toloncolják ki az országból.

Utaltak arra, hogy a hasonló problémákkal küzdő New York-i iskolákban a szigorú fellépés meghozta a várt eredményt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.10. péntek, 18:00
Nagy Attila
a Nemzeti Választási Iroda elnöke
Példátlan katonai akció ukrán részről, Putyin kétnapos tűzszünetet hirdetett – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Példátlan katonai akció ukrán részről, Putyin kétnapos tűzszünetet hirdetett – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az ukrán haderő tavaly brit drónokat használt egy, az oroszok által ellenőrzött híd megsemmisítésére Herszonban. Az eredetileg lehetetlennek vélt művelet a legelső eset volt a hadtörténelemben ukrán tisztek szerint, amikor harci körülmények között, egy drónok vezette akció keretében robbantottak fel hidat - írja a brit Telegraph. A Budapestet tegnap késő éjjel elhagyó J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette: Ukrajna és Oroszország számára sem éri meg, hogy "néhány négyzetkilométeren alkudozzanak", és emiatt folytatódjon a háború. "Megéri emiatt további több százezer orosz és ukrán fiatal életet elveszíteni? Megéri ez a várhatóan hónapokig vagy akár évekig tartó magasabb energiaárakat és gazdasági károkat? Szerintünk a válasz egyértelműen nem. De hát, tudják, ketten kellenek a tangózáshoz" - vélekedett az amerikai alelnök, aki szerint az Egyesült Államok "csak kinyithatja az ajtót", azon a háborúzó feleknek kell átsétálniuk. Vlagyimir Putyin orosz elnök az este kétnapos tűzszünetet hirdetett, az ortodox húsvétra. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×