Infostart.hu
eur:
377.59
usd:
323.28
bux:
127388.55
2026. április 9. csütörtök Erhard

Megnyílnak a titkos katonai archívumok

Argentína vezetése úgy döntött: megnyitja az összes titkos katonai levéltárat, hogy elősegítse a katonai diktatúra alatt történt emberi jogi sérelmek felszínre kerülését. Emberi jogi szervezetek szerint a diktatúra idején közel 30 ezer ellenzékit raboltak el, tartottak őrizetben és végeztek ki.

Az archívumok megnyitását az 1976-os katonai puccs harmincéves évfordulójának előestéjén az ország védelmi minisztere jelentette be.

A kormány döntése értelmében a védelmi tárcát és a hadsereg minden részlegét arra utasították, hogy biztosítsanak teljes hozzáférést az eddig titkos anyagokhoz.

Az így előkerülő anyagokat a Nestor Kirchner elnök által három éve létrehozott Nemzeti Emlékezés Archívumban gyűjtik majd össze.

Tudósítók szerint a titkos dokumentumok kulcsszerepet kaphatnak az egykori katonai vezetők ellen zajló perekben.

A diktatúra idején történtek számonkérése azután indulhatott el, hogy az argentin parlament 2003-ban eltörölte azt a törvényt, amely mentesítette az érintetteket a felelősségre vonás alól.

Címlapról ajánljuk
Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Mit ér ez a tűzszünet? A Hormuzi-szoros hajózható, de nehéz tárgyalások kezdődnek

Az Egyesült Államok és Irán is győztesnek hirdette magát a háborúban, így kérdéses, hogy meg tudnak-e egyezni azokról a feltételekről, amiket a hírek szerint Irán állított. Bár úgy tűnik, kéthetes tűzszünetben állapodtak meg, és újból hajózhatóvá válik a Hormuzi-szoros, Libanonban tovább folynak a harcok Izraellel, és Irán a jelentések szerint tovább támadott egyes Öböl-országokat.

„Az alternatív útvonalon történő olajbeszerzés megkezdődött” – Kormányinfó a választások előtt három nappal

„Ha végrehajtanánk az EU követelését, 48 600 forinttal több lenne a családok üzemanyagköltsége, a villany 16 000, a gáz 30 000 ezer forinttal lenne drágább havonta”; hozzányúlt a kormány a stratégiai kőolajtartalékhoz. Gulyás Gergely és Vitályos Eszter a választások előtt utoljára várta a sajtó képviselőit a Karmelitába.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×