Infostart.hu
eur:
377.63
usd:
323.92
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Milosevic-temetés: Belgrád vagy Moszkva?

Átmenetileg Moszkvában temettetné el a szombaton elhunyt Slobodan Milosevicet a volt jugoszláv elnök fia. Marko Milosevic azelőtt beszélt erről, hogy elindult Hollandiába a volt államfő holttestéért.

Marko Milosevic az orosz fővárosban tartott tájékoztatón azt mondta: a belgrádi hatóságok mindenáron meg akarják akadályozni, hogy apját Szerbia területén helyezzék végső nyugalomra.

Szerbia korábbi vezetőjének fia azt mondta: hat év után vissza mer térni az országba, ha a hatóságok szavatolják édesanyja biztonságát, és azt, hogy a temetés után elhagyhatják az országot.

Közben a nap folyamán egy szerb bíróság érvénytelenítette a néhai jugoszláv elnök, Slobodan Milosevic özvegye ellen korábban kiadott elfogatási parancsot.

A bírói döntés lehetővé teszi, hogy Mirjana Markovic részt vegyen a hét végén elhunyt férje temetésén, ha Slobodan Milosevic-et Szerbiában helyeznék örök nyugalomra.

Továbbra sem biztos a halál oka

Hágában továbbra sem közölték hivatalosan, hogy mi okozta az egykori jugoszláv elnök halálát. Slobodan Milosevic a Nemzetközi Törvényszék tájékoztatása szerint szívinfarktusban halt meg, hozzátették ugyanakkor, hogy még tartanak a vizsgálatok.

Egy holland toxikológus egy decemberi vérminta elemzésének eredményét ismertetve azt közölte: a volt államfő szándékosan szedett olyan gyógyszert, amely semlegesítette a számára felírt vérnyomáscsökkentő hatását.

A holland szakemberre hivatkozva egy belgrádi lap egyenesen azt írta: megmérgezték Milosevic-et.

Közben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte: Moszkva orvosokat küld Hágába, akik ellenőrzik majd Slobodan Milosevic boncolásának eredményeit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×