Infostart.hu
eur:
376.29
usd:
322.69
bux:
129730.83
2026. április 8. szerda Dénes

Hága sürgeti a háborús bűnökkel gyanúsítottak letartóztatását

A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szerint Slobodan Milosevic halálával még sürgetőbbé vált, hogy elfogják és bíróság elé állítsák a még szökésben lévő boszniai szerb vádlottakat.

Carla Del Ponte úgy fogalmazott: az eddigi ítéletek egyértelműen igazolták a Nemzetközi Törvényszék ügyészségének álláspontját, így a szombaton elhunyt volt jugoszláv elnököt az eddigi talán legsúlyosabb büntetéssel sújthatták volna Hágában, ha perében ítélet születik.

A főügyész azt mondta: a Milosevic halála sok áldozatot megfosztott az igazságszolgáltatás lehetőségétől.

Slobodan Milosevicre szombaton cellájában találtak rá, a halál okának megállapítására a törvényszék boncolást és toxikológiai vizsgálatot rendelt el.

A volt elnök bátyja és több vezető szerb politkus is a törvényszéket tette felelőssé a haláleset miatt.

A 64 éves politikus gyakori fejfájással, krónikus szívpanaszokkal és magas vérnyomással küszködött.

Slobodan Milosevicet 2001. április 1-jén tartóztatták le Belgrádban háborús bűnök és népirtás vádjával. 2001. júniusában vitték Hágába, ahol 2002. február 12-én kezdődött meg a pere. Azóta egészségi állapota miatt többször megszakították a bírósági eljárást.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×