Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Madárinfluenza a kapuk alatt

A madárinfluenza emberre is veszélyes vírusát mutatták ki egy Szlovéniában elhullott hattyúban. Horvátország azonnal megtiltotta a szlovén élő baromfi, valamint a szárnyas-termékek behozatalát.

Szlovénia a harmadik olyan európai uniós tagállam, ahol a madárinfluenza emberre is veszélyes fajtáját (H5N1 vírustörzsét) mutatták ki. A kórt a magyar határtól mintegy 70 kilométerre fekvő Maribor mellett elhullott hattyú tetemében fedezték föl a hétvégén.

Eddig Olaszországban és Görögországban mutatták ki a betegséget. A szlovén lapok arról írnak, hogy eddig csak vadmadarakban fedezték fel a vírust, háziszárnyasokra nem terjedt át. Szigorú intézkedéseket léptettek életbe a hatóságok.

A Dnevnik című szlovén napilap internetes oldalán beszámolt arról, hogy a fertőzött terület körül 3 kilométeres körzetben karantént vontak, és egy 10 kilométeres biztonsági sávot hoztak létre. Ezen kívül megtiltották a vadmadarak vadászatát is.

A Delo című ljubljanai lap a közvéleményt nyugtatja azzal, hogy szerinte nincs itt a "világvége" mert fertőzött madártetemre bukkantak. Arra emlékezteti az olvasókat, hogy más uniós országban is fölfedezték már a kórt.

A Vecer című maribori újság ugyanakkor azt a kérdést feszegeti, hogy a madárinfluenza már tavaly óta jelen van Szlovéniában. A lap emlékeztet arra, hogy 2005 októberében, amikor Horvátországban találtak madárinfluenzában elpusztult madarakat, az egyik hattyún szlovén gyűrű volt.

A horvát lapok is fokozott figyelemmel kísérik a szlovén eseményeket. A Vecernji List azt írja: a kormány megtiltotta a szlovén élő baromfi és szárnyastermékek behozatalát.

A határállomásokon szigorúbban ellenőrzik majd azokat az utazókat, akik Olaszországból, Görögországból, Bulgáriából, vagy Szlovéniából érkeznek - azaz olyan államból, ahol kimutatták a betegséget.

A Jutarnji List arról ír, hogy tavasszal, a vándormadarak visszaköltözésével súlyosbodhat a helyzet, mivel Afrikában is a közelmúltban mutatták ki a vírust. Az újság megjegyzi: addig nincs komolyabb veszély, ameddig háziszárnyasra át nem terjed a betegség.

Tavaly októberben Horvátországban hat hattyútetemben mutatták ki a fertőzést. Akkor a horvát hatóságok több ezer háziszárnyast öltek le, hogy megakadályozzák a kór terjedését.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×