Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Elnököt választottak Koszovóban

Koszovóban megválasztották a januárban elhunyt Ibrahim Rugova utódját. A tartományi elnök tisztére az 54 éves Fatmir Sejdiu volt az egyetlen jelölt. A politikust a koszovói albánok "a nemzet atyjaként" tartják számon.

A koszovói parlament pénteken megválasztotta az 54 éves Fatmir Sejdiut a tartomány új elnökének. Az elnökválasztásra azért volt szükség, mert január végén elhunyt Ibrahim Rugova addigi államfő.

A psoztra Fatmir Sejdiut volt az egyetlen jelölt, de így is csak a harmadik fordulóban választották meg, miután az első két szavazási fordulóban nem sikerült megszereznie a szükséges kétharmados többséget.

A harmadik fordulóban Sejdui megválasztására 80, ellene 12 képviselő szavazott, 17 szavazat érvénytelen volt.

Független Koszovót szeretne

Fatmir Sejdiu korábban a francia Le Figaro című napilapnak nyilatkozva azt mondta: teljesen független, ENSZ-igazgatás nélküli Koszovót szeretne az év végére.

A politikus, akit a Koszovói Demokratikus Liga jelölt a posztra, hangsúlyozta: szeretné folytatni az Ibrahim Rugova által megkezdett folyamatot.

Az elnök szerint Koszovóban - a tartomány biztonsága miatt - egy ideig még elengedhetetlen a nemzetközi jelenlét, de - mint mondta - veszélyesnek tartaná a már hét éve tartó ENSZ-igazgatás mandátumának meghosszabbítását.

Tervei között említette, hogy a majdani önálló Koszovóban a helyi hatalom reformjával szeretné garantálni a szerb kisebbség jogait.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×