Infostart.hu
eur:
356.18
usd:
312.55
bux:
140919.3
2026. július 2. csütörtök Ottó

Egy éve volt a szökőár

A tavalyi szökőár túlélői közül 1,7 millió ember még ma is sátrakban, menekülttáborokban él.

2004. december 26-án az indonéz partoknál három, a Richter-skálán mért 9-es erősségű földrengés volt a tenger mélyén. A felszabaduló energia által kiváltott szökőár elsősorban Indonéziában, Thaiföldön, Indiában és Sri Lankán pusztított.

A becslések szerint több mint 300 ezren haltak meg a természeti katasztrófában. Az áldozatok azonosítása még nem fejeződött be.

A cunami a legnagyobb pusztítást Indonéziában végezte: a szigetországban 240 ezren haltak meg. A szökőár miatt milliók veszítették el otthonukat.

A Nemzetközi Vöröskereszt felmérése szerint a túlélők jelentős része, 1,7 millió ember még ma is sátrakban él.

A Magyar Vöröskereszt közölte: 47 ezer adományozótól 714 millió forint gyűlt össze Magyarországtól. A pénzből árvaházakat és kórházakat építenek Ázsiában.


Indonéziában egy perces csenddel emlékeztek a szökőár áldozataira. Az államfő arra kérte az ország lakóit, hogy imádkozzanak azokért, akik az egyévvel ezelőtti katasztrófában vesztették életüket. Az elnök ezután egy szirénát szólaltatott meg helyi ido szerint 8 óra 16 perckor, amikor a szökőár első hullámai elérték Aceh tartomány partjait.

Kofi Annan ENSZ-főtitkár videoüzenetében a hátralévő nagy kihívásokról beszélt, George Bush amerikai elnök pedig a nemzetközi összefogást hangsúlyozta.

Thaiföldön ezrek gyűltek össze, hogy megemlékezzenek a katasztrófára áldozatairól. A kormány nevében a miniszterelnök-helyettes fejezte ki részvétét a családoknak.

Srí Lankán hinduk, keresztények, buddhisták és muzulmánok közösen imádkoztak azon a helyen, ahol csaknem 2 ezren haltak meg, amikor a szökőár elsodort egy vonatot. Félárbocra engedték a nemzeti lobogókat és koszorúkat helyeztek el az áldozatok emlékművénél. Srí Lankán buddhista szerzetesek egész éjjel virrasztottak áldást kérve az áldozatokra.

{{keretes_cim}}

A brit külügyminiszter elnézést kért azoktól a brit családoktól, amelyek nem kaptak megfelelő segítséget az ország diplomáciai szolgálatától az egy évvel ezelőtti dél-ázsiai szökőár-katasztrófa után.

Jack Straw a több százezer halálos áldozattal járó természeti csapás első évfordulóján, a BBC televíziónak adott nyilatkozatában ugyanakkor azt mondta: a legtöbb olyan brit állampolgár, aki hozzátartozóját veszítette el vagy maga élte át szökoárt, megfelelő ellátásban részesült. A külügyminiszter hozzátette: akik nem, azoktól a brit kormány elnézést kér.


KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Pókokkal védekeznek a zöldségtermesztők: egy dolgozó véletlenül hazavitt pár millió petét

Pókokkal védekeznek a zöldségtermesztők: egy dolgozó véletlenül hazavitt pár millió petét

A szerdai Checklistben (11:12-től) Szedlák Leventével, az Agrárszektor újságírójával beszélgettünk, aki napokban egy érdekes háttérbeszélgetésen járt Brüsszelben. Ennek fő témája az volt, hogy az Európai Unió világszinten is szigorúan szabályozza a növényvédőszerek használatát: ez nekünk, fogyasztóknak persze remek hír, ugyanakkor a gazdák arra panaszkodnak, hogy egyre nehezebben tudnak harcolni a kártevők ellen, lassú például az új szerek engedélyeztetési folyamata. Beszélgetésünkben szó volt arról, hogy lehet pókokkal védekezni a kártevők ellen, és arról a vendégmunkásról is, aki több millió pókpetét vitt haza. Spoiler: ez valószínűleg csak papíron tűnt jó ötletnek. Adásunk első felében egyébként arról volt szó, hogy összességében majdnem 8 százalékkal erősödött a januári szintekhez képest a forint az euróval szemben. A feltörekvő piaci devizák mezőnyében ez a harmadik legjobb teljesítmény, csak a brazil reál és a kolumbiai pesó ért el jobb eredményt a forintnál. A forint erősödése a Magyaroszágba vetett bizalom jele - mondta Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője, akitől azt is megkérdeztük, meddig maradhat ez, a 350-360 körüli árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×