Infostart.hu
eur:
355.7
usd:
312.57
bux:
139468.07
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Harminckilencen sérültek meg a London melletti robbanásokban

Harminckilencen sérültek meg az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai ipari katasztrófájában, amikor a Luton repülőtértől nem messze felrobbant egy olajfinomító telep több tartálya. Halálos áldozatok nincsenek, de kétezer embert evakuálni kellett.

A Londontól északra, a Hertfordshire grófságbeli Hemel Hemsptead mellett működő Buncefield finomítóban helyi idő szerint negyed hét körül történt az első robbanás, amelyet még kettő követett.

A detonációk dörejét a BBC rádió beszámolója szerint még Hollandiában is hallani lehetett. A légnyomás nagy körzetben rongált meg épületeket.

A lángok a robbanás után órákkal is 20-30 méter magasra csaptak, a több száz méteres, tömör, fekete füstfelhő Londonból is jól látható volt. A rendőrség közölte, hogy a robbanásokban és a tűzben húsz tartály megsemmisült, de további detonációktól vagy tűztől nem kell tartani. Mindegyik tartályban 14 millió liter olaj, benzin vagy kerozin volt.

A Luton repülőtér közelsége miatt elterjedt a hír, hogy repülőgép csapódott a Total olajtársaság által birtokolt, részben a Texaco, a BP és a Shell által is bérelt és használt finomítóba. A rendőrség ezt alaptalannak minősítette, és közölte: "nincs ok" azt feltételezni, hogy terrorakció, és nem baleset történt.

A hatóságok a közeli M1-es autópályát több környékbeli országúttal együtt mindkét irányban lezárták, de a lutoni repülőtér forgalma zavartalan volt. A fővárostól 35 kilométerre északra fekvő repülőteret azonban közúton az M1-es lezárása miatt Londonból gyakorlatilag nem lehetett megközelíteni. A Heathrow-n a leszálló forgalomban kisebb késések voltak.

A robbanás után hírek szerint megugrott a benzinkutak forgalma Angliában, jóllehet a rendőrség felszólította az autósokat, hogy kerüljék a pánikszerű felvásárlást, mert nem kell benzinhiánytól tartani.

Szakértők szerint a tűz eloltása napokig is eltarthat.

Címlapról ajánljuk
Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Új globális gyógyszervilágrend alakul, egymást érik a sokkok – akciótervet sürgetnek a hazai gyógyszergyártók

Magyarországon Európán belül is jelentősen alacsonyabbak a gyógyszerárak, és ezért nagyon sok új gyógyszer nem kerül be a magyarországi piacra – figyelmeztetett az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Szalóki Katalin az InfoRádióban azt mondta, azonnali beavatkozásra lenne szükség, amit főleg az amerikai árpolitika okozta globális sokkhullámok és az itthon tapasztalható kettős szorítás indokol.

Szakértő: ijesztő a jelentés a Németországban terjedő extremizmusról

Oroszország, Kína, valamint a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali csoportok egyaránt növekvő fenyegetést jelentenek Németországra – közölte Alexander Dobrindt német belügyminiszter a belső hírszerzés jelentését bemutatva. Bauer Bence szakértő szerint a trend növekvő, a német társadalom egyre inkább elmozdul az extremizmusok irányába, de a külső fenyegetés is egyre erősebb: orosz szervezésű kibertámadások és szabotázsakciók, iráni, pakisztáni, marokkói titkosszolgálati műveletek terepe lett Németország.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Új történelmi csúcson járt az OTP!

Új történelmi csúcson járt az OTP!

Az ázsiai tőzsdéken többnyire pluszos kereskedést láthattunk ma reggel, ezt követően viszont Európában mérsékelt esés bontakozott ki. A magyar tőzsde a délelőtti emelkedést követően lefordult a nap második felében, de az OTP ma is új történelmi csúcsra ment. A dollár elmúlt napokban látott erősödésének hatására erős nyomás alá kerültek a nemesfémek is, az esés pedig szerdán reggel is folytatódott, napközben azonban látványos fordulat figyelhető meg. Gazdasági események szempontjából elsősorban a közel-keleti eseményekre, valamint Kevin Warsh Fed-elnök szavaira lesz érdemes ma figyelni a délutáni órákban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×