Mi a különbség egy egyházi fenntartású egyetem meg egy általános egyetem között?

Igen, van különbség nyilvánvalóan, egy egyházi fenntartású egyetemnek van egy világnézeti elkötelezettsége, ami azt jelenti, hogy nekünk valami másról is kell beszélni. Amikor oktatunk, akkor egy értékrend mellett adjuk át azt a tudást, amit szeretnénk a hallgatóknak átadni.

Csak a hitéleti tárgyak oktatására vonatkozik ez, vagy mindenféle más tárgy oktatására is?

Vannak olyan tantárgyak, amelyeket át kell adni minden egyes hallgatónak, aki egy egyházi egyetemen hallgat. Az egyháznak van egy társadalmi szerepvállalása és be kell tudni mutatni, hogy az egyházak hol tudnak szolgálni, hol vannak jelen a társadalomban. Ez egy fontos dolog. Egy egyházi egyetemre nemcsak hívő emberek járnak. Természetesen a Károly Gáspár Református Egyetemnek sok református hallgatója van, de van katolikus, evangélikus, zsidó és nagyon sok olyan is, akinek semmi köze az egyházhoz. Mi meg úgy tekintünk rájuk, mint egy lehetőségre, hogy el tudjuk mondani nekik azt, hogy mi az a kereszténység, az egyháznak mi a szerepvállalása a társadalomban. Természetesen arról is beszélni kell egy egyetemen, hogy a Biblia hogyan jelenik meg a művészetekben, az irodalomban. Ha szabad így mondanom, a hallgatók számára egy szélesebb spektrumban adunk át információkat. Mondok konkrét példát. Én alkotmányjogot oktatok. Kálvin Jánosnak a munkássága óhatatlanul sérti, érinti az alkotmányjogot. Akkor nyilvánvalóan kiemelten fogunk erről beszélni, meg Genf városalkotmányát például Kálvin János írta, és ő volt az, aki azt mondta, hogy választásokat kell tartani, a vezetőket választani kell. Innen jön a presbiteriánus rendszer, ami azt jelenti, hogy az egyházi vezetőket választják. De ha például az emberi jogokról beszélünk, akkor szintén oda tudjuk tenni azokat az értékeket, amelyek a keresztény értékrendünkből fakadnak. És ezeket adjuk át. Senkit sem kötelezünk, hogy legyen hívő. Senkit sem akarunk kötelezni arra, hogy egy egyházi egyetemen a kereszténységet azonnal el tudja fogadni. De lehetőségként akarjuk fölkínálni, bemutatunk egy értékrendet, ami lehet vonzó, lehet kevésbé vonzó.

Az autonómia, ami az egyetemi létnek egy alapfogalma, az egyházi fenntartásban ugyanolyan tartalmú, mint egy nem egyházi fenntartásban?

A tanítás és a tudás szabadsága minden egyetemet megillet. A fenntartó egyet tud elvárni egy egyetem közösségétől, tanári közösségétől, hogy azt a szellemiséget képviselje. Most gondoljuk el, ha egy tanár azt mondaná egy református egyetemen, hogy a reformáció egy elhibázott lépés volt, felesleges a reformáció. Egyébként is egyházellenes, antiklerikális szöveget hirdetne. Az nem fér bele ebbe a szellemiségbe. Igen, van egy etikai kódex, ami a szellemiségnek az elfogadásával jár. Aki antiklerikális propagandát akar kifejteni, azt itt nem tudja megcsinálni. De ettől még egy tanárnak meg kell mutatni, hogy többfajta nézet létezik. Nekem is be kell mutatnom, hogy van különböző nézet, megítélés, eltérő szemléletek vannak, én el tudom mondani, hogy a református egyháznak az álláspontja ez, ezt utána vagy elfogadja, vagy nem fogadja el a hallgató. De ettől még az autonómia megvan, csak a szellemiséget képviselni kell.

Mi jellemzi a politika és az egyházi egyetem kapcsolatát? A politika a csoporthoz tartozásról és időnként a feltétlen lojalitásról szól, az oktatás, a tudomány pedig a kritikai gondolkodásról.

Nagyon fontos a kritikai gondolkodás. Először is a napi politikának nincs helye az egyetemen belül. Társadalmi kérdésekről azonban kell vitatkozni, és a társadalmi kérdések olyanok, amelyek szabad vitának adnak lehetőséget, teret, és ezt biztosítani is kell. Csak mondok egy példát: az ország energiaellátása egy társadalmi kérdés. Rezsicsökkentés – erről lehet beszélni, miért ne lehetne beszélni egy egyetemen belül? Szakmai kérdések is ezek egyben. De a napi politikát tegyük félre, mert annak nem az egyetemen van a helye. Persze, közvetetten megjelenhetnek bizonyos álláspontok, de én a szabad vitának vagyok a híve, és a reformáció és a református egyház nem arról híres, hogy bezárná a kapuit és ne engedné meg a vitát meghatározott kérdésekről. Napi politikát nem szeretnék látni az egyetemen, de társadalmi vitákról, a családról, az élet nagy kérdéseiről természetesen nyugodtan lehet vitatkozni. Az egyetemnek biztosítania kell a megfelelő fórumokat.

Több évtizedes hagyománya van most már a Károly Gáspár Református Egyetemnek. Látszik, hogy melyek a legnépszerűbb szakok?

Harmincéves az egyetem, de azért az egyházak mindig is szerepet tudtak játszani a tanításban. Vegyük, például, a jogászképzést. A református egyháznak nagyon komoly jogakadémiái voltak, például Kecskeméten, Sárospatakon, Máramarosszigeten, a református egyház mindig részt vett az oktatásban. Általában humán területeken van jelen, de nemcsak a református, hanem valamennyi egyház alapvetően humán területen jelentkezik, például, kevés gépészmérnököt képeznek egyházi egyetemek. Mi az, ami, mondjuk, fontos egy egyház számára? Nyilvánvalóan fontos például a tanár- és tanítóképzés. Én nem állítom azt, hogy ma tömegek mennek tanítónak vagy tanárnak, de ez egy társadalmi probléma, mert nyilván attól is függ, hogy milyen egy tanítónak a presztízse. Az, hogy a tanító egy faluban milyen presztízzsel rendelkezik, nagyon fontos kérdés.

Száz éve a lehető legnagyobbal rendelkezett.

Ma nem mondhatjuk el ezt, sajnos, és ezért egy egyházi egyetemen kell beszélgetni arról, hogy mi a helyzet a tanárképzéssel. A református egyháznak van 42 középiskolája, több mint 130 általános iskolája, több mint 100 óvodája. Kik dolgoznak az óvodában? Kik foglalkoznak a gyermekekkel? Ezekről beszélni kell. Mi legyen a bemeneteli rendszer? Kapunk-e például szabadságot a felvételinél, hogy eldöntsük, hogy kit veszünk föl? Azért tartom fontosnak, hogy erről beszéljek, mert régen ezek voltak az egyházi egyetemeknek a húzó ágazatai és nagyon sokan jöttek tanítóképzésre, óvodapedagógusnak. Ma azt látjuk, hogy ebben van visszaesés vagy stagnálás. Mi szeretnénk azonban ezt erősíteni. De azt is szeretnénk, hogy a hallgatók kiválasztásánál az egyetemek nagyobb szabadságot kapjanak.

Ez jogszabályi kérdés?

Ez jogszabályi kérdés. Ma egy gép mondja meg, hogy éppenséggel kit és hova vesznek föl. Én azt gondolom, hogy talán szakok alapján kellene döntést hozni, hogy például egy meghatározott szaknál adjunk nagyobb szabadságot egy adott felsőoktatási intézménynek. Vannak javaslataim, amit a kormányzat elé szeretnék majd vinni – nyilván azt követően, hogy megfelelő fórumokon megvitattam. Ma minden egyes hallgató be tud jelenteni hat felvételi helyet. Ebből hármat ingyen tud, további háromért pedig még plusz fizetnie kell. Utána majd a gép fog szortírozni, hogy ki hova megy. Én legalább azt mondom, hogy adjunk bizonyos többletpontokat esetleg bizonyos tevékenységekért. Maga egy felsőoktatási intézmény, például a református egyetem, tudja azt mondani, hogy aki ezt és ezt tudja még, az nála plusz pontot fog kapni. Vannak javaslataim, amiket szeretném, ha meg tudnánk vitatni. Akár a tanító- és a tanárképzésnél, az óvodapedagógusoknál. Sajnos, még javulásra van szükségünk, nagyon fontosnak tartom, hogy erről beszéljünk és vitát folytassunk. Miért van kevés tanító, miért van kevés pedagógusunk? Nem csak a bérekről van szó, hozzá kell tenni, hanem főleg a társadalmi presztízsről, amit szintén nagyon fontosnak tartok, milyen védelmet kapnak a tanárok, a pedagógusok, ez is fontos. Természetesen vannak olyan szakok is, amelyekre azt lehet mondani, hogy sláger, például a pszichológia, amely az élet minden területén jelen van. A pszichológiai képzés iránt óriási az érdeklődés a Károli Gáspár Református Egyetemen, de más egyetemeken is. Szoktuk volt mondani, hogy a magyar nép egy jogász nép, ennek megfelelően nagyon sok joghallgató van, ott nincs igazából probléma. A keleti nyelvek felfelé jönnek Magyarországon, a japán szak iránt például szintén van érdeklődés, vagy most indítjuk el a koreai szakirány. Azt látom, hogy az itteni nagykövetségek is nagyon élénken akarják támogatni, hogy a keleti nyelvek oktatása legyen erős Magyarországon. Ehhez képest, sajnos, vannak olyan hagyományos tantárgyak, mint a francia nyelv, visszaesett iránta az érdeklődés. Nemcsak Budapesten, ugyanez a helyzet a Szegedi Tudományegyetemen és máshol is. Vannak olyan szakok, ahol a hallgatói létszám stagnál vagy csökken. A nyelveknél az anglicisztika, az angol nyelv dominál, arra nagy az érdeklődés, és az olyan szakok, mint a média, kommunikáció, továbbra is a slágerszakok közé tartoznak.

Hogyan tudja a Károli Gáspár Református Egyetem a kutatók számára vonzóvá tenni az egyetemet? Akiknek olyan problémáik vannak, hogy egy megfelelő folyóiratba való cikk elhelyezése akár milliós befektetést is jelent, azt egy kutatói fizetésből nehezen tudják megtenni.

Ez egy nagyon nehéz kérdés, mert egy tanárral szemben kétfajta elvárás van. Az első önmagában az, hogy ő nemcsak kutató, hanem a hallgatókkal is kell foglalkoznia, a tehetséggondozást alapvetőnek tartom, mert egy egyetemről kijövők esetében 70-80 százalék igazából csak diplomás és van 20-30 százalék, akiről azt is tudom mondani, hogy értelmiségi. Van, aki azért megy oda, hogy egy papírt kapjon és van, aki meg azért megy egyetemre, mert valami pluszt akar kapni és úgy gondolja, hogy a tanárokkal szemben neki plusz elvárásai vannak: érjen rá a tanár, beszélgessen vele, témát javasoljon neki, legyen igazából a konzulense. A tanárral szemben az egyik elvárás, hogy fedezze föl azokat a hallgatókat, akik valami pluszt várnak tőle, ergo én minden tanártól azt várom el, hogy ismerje a hallgatókat, válassza ki azokat, akikkel neki pluszban kell foglalkoznia. Ez a tehetséggondozás, és ezt rendkívül fontosnak tartom a Károlin. Ezért óriási felelősség ma tanárnak lenni. És a másik ága természetesen az a kutatás, amikor egy tanárnak az a feladata, hogy saját magát képezze és legyen jelen a nemzetközi tudományos életben.

Ami aztán az egyetem rangját is meghatározza.

Az egyetem rangját is. Aa Károly Gáspár Református Egyetemen mindazoknak, akik egy Q1-es, Q2-es folyóiratban tudnak publikálni, anyagi támogatást tudunk nyújtani, mert az az alapvető érdekünk, hogy ők valóban tudjanak publikálni. Az egyetemeknek be kell szállniuk anyagilag is abba, hogy a tanárok valóban jelen tudjanak lenni a nemzetközi tudományos életben. Ez egy alapvető elvárás. Én nagyon sokat foglalkozom azzal, hogy a tehetséggondozás ügyét hogyan tudjuk támogatni, ezért a szakkollégiumi rendszereket rendkívül fontosnak tartom. A másik problémám az, hogy sokszor egy hallgató bekerül egy karra és egy zárt közösségben van, ezért én nagyon fontosnak tartom az interdiszciplinaritásnak a kérdését. Létrehoztam az úgynevezett Károli Interdiszciplináris Akadémiát, ahol különböző karok hallgatóinak kell egy adott kérdésről egy éven keresztül, két éven keresztül vitatkozni, és akkor elérjük, hogy egy teológusnak nemcsak teológus barátja lesz, hanem lesz jogász barátja, lesz bölcsész barátja, lesz pedagógus barátja, és ugyanarról a kérdésről fognak egyfajta szakkollégiumban folyamatosan eszmecserét folytatni, konferenciákat szervezni. A karok közötti merev falakat le kell bontani és helyette kérdéseket kell középpontba helyezni és azoknak a különböző látásmódból történő megvilágítására kell a hangsúlyt helyezni. Én ezt tartom az egyik prioritásomnak rektorként, másrészről hogy próbáljuk növelni az egyetem oktatóinak a tudományos eredményeit. Nekem nagyon sokat jelent az, hogy a magyar kormánnyal az egyházak alá tudtak írni egy hosszú távú finanszírozási megállapodást, és ebben meg lehetett határozni feladatokat. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek kijelölve világos célok. A célokat teljesíteni kell, és ha a célokat teljesítettük, akkor kapjunk rá finanszírozást. Az államnak, a kormánynak joga van elvárásokat megfogalmazni a felsőoktatással szemben. Annak vagyok a híve, ha elvárásokat fogalmazzunk meg a tanárokkal szemben, az egyetemmel szemben, és ha az elvárást teljesíti, akkor joga van a tanárnak arra a megbecsülésre, ami neki jár, ebbe az irányba kell vinni a felsőoktatást.

Képes a Károli megőrizni a legjobb oktatóit? Vannak modellváltó egyetemek, amelyeken valószínűleg több lesz a pénz. Van Matthias Corvinus Collegium, ott is nagyon sok pénz van, előbb-utóbb elő fog állni az a helyzet, hogy a legkiválóbbakat meg fogják kérni, hogy talán inkább az ő kötelékükben dolgozzanak.

Ez a probléma teljesen reális, verseny van. Minden felsőoktatási intézménynek tisztában kell lenni azzal, hogy kik azok a tanárok, akik a vállukon hordják az egyetemet. Nem vagyok híve annak, hogy mindenki ugyanazt a pénzt kapja. Itt vannak olyan tanárok, akik húznak, őket meg kell tudnunk becsülni. Különböző módszereket kell egymás mellé tenni és úgy tudunk igazából vonzók lenni. Először is egy tanár szeret tanítani, szereti az egyetemet és nem vándormadár, hogy százezer forintért váltson. Mert van egy kötelék, és az a kötelék fontos. Ha valaki elkezdett egy egyetemen tanítani tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt, ez lesz az az ő otthona. De nekünk, egyetemvezetőknek kötelességünk megtalálni azokat az eszközöket, hogy jól érezze magát. Ha az egyetem nem tesz semmit ennek érdekében, akkor valóban el fog menni. A panaszt meg kell hallani, arra oda kell figyelni. Ez egy olyan felelősség, amivel nap mint nap találkozom.

Zárt üzem az egyetem, vagy oda be lehet menni, ha az ember valamiféle tudást szeretne?

Én erre törekszem, hogy az egyetem nyissa ki a kapuit. Fiatalkoromban Belgiumban, a francia nyelvű Leuveni Egyetemen voltam ösztöndíjas, ott azt láttam, hogy szombaton nyitva van az egyetem és nagyon sok tanár tartott órát például nyugdíjasoknak, akik beültek és a társadalom kérdéseiről hallhattak előadást. Nekem ez nagyon szimpatikus volt. Most ennek megfelelően én két törekvést tűztem ki magam elé, az egyik érinti az egész református egyházat: szeptembertől szombatonként kinyitjuk az egyetemnek a falait és a középiskolás hallgatókat fogadjuk ott különböző képzésekkel, hogy ismerjék meg az egyetemet, találkozhassanak tanárokkal, alapképzéseken vegyenek részt. Ezért megalakítottuk a Károli Junior Akadémiát. Végigjárjuk az összes református középiskolát, és biztosítjuk, hogy a fiatalok eljöjjenek ide, s egy családias közösséget találjanak maguk körül. Ugyanakkor azt is fontosnak tartom, hogy bárki jöhessen az egyetemre. Ez a szabadegyetem programunk, meghirdetjük széles körben, bárki bejöhet az utcáról és az előadóhoz kérdéseket tehet föl. Idáig két témáról beszéltünk a szabadegyetemen, az egyik az alkotmány, az alaptörvény, az alkotmányosság volt, itt Sulyok Tamás volt az előadó. A másik alkalommal Pintér Sándor volt a vendégünk, belügyminiszter úrral sem találkoznak naponta az emberek, de az utcáról is be lehetett jönni és bármiről kérdést lehetett hozzá föltenni és ő mindenre válaszolt.

Volt hozzá türelme az alkotmánybírósági elnöknek meg a belügyminiszternek?

Volt. Most Bagdy Emőke jön szeptemberben, aki a pszichológiáról fog beszélni, a pszichológus felelősségéről. Több mint 100-150 ember jön el ezekre a programokra, tehát van rá igény. Van, aki vidékről utazik föl, hogy erre az előadásra eljöjjön és meghallgassa. Az egyetemnek nyitva kell lennie. Az egyetem kapuit szombaton ki kell tudnunk nyitni, ezt egy nagyon fontos feladatnak tartom a Károli Gáspár Református Egyetemen.

Akik jártak egyetemre, azok talán emlékeznek arra, hogy volt megkönnyebbülés, hogy már nincsen kötelező testnevelés. Az egyetemen a sportélet létezik még?

A fiatalok számára a mozgás rendkívül fontos. Ahhoz, hogy az ember testben és lélekben ép legyen, az is szükséges, hogy a tanulás mellett legyen lehetőség a mozgásra. Egy féléves tantárgyként vezetjük be ősztől, viszont annak érdekében, hogy sikeres legyen, aláírtunk egy együttműködési megállapodást a Sportegyesületek Országos Szövetségével. Még fontosabb, hogy megalakítjuk a Károli Sportegyesületet, és különböző szakosztályokat hozunk létre. Kiküldtünk minden egyes hallgató számára egy kérdőívet, hogy ha bevezetjük a sportot, akkor mit fognak választani. Sokan választanak kézilabdát, röplabdát, csapatsportot, van, aki egyéni sportot választ, aerobicot, van rá igény. Ha beindítjuk a sportot, van egy közönség, amely ezt szívesen veszi. Ezt a programot most indítjuk be, mert fontos az az üzenet, hogy a test és a lélek egységet alkot.

A Magyar Jogász Egylet elnöke is, és van egy Magyar Jogi Könyvszalon, ez alighanem a magyar nyelvű jogi irodalom fejlesztésére irányul. Vannak már eredményei?

A szalon egy társasági forma, ami azt jelenti, hogy az emberek azért mennek el, hogy találkozzanak, jól érezzék magukat, beszélgessenek és igazából a jogi könyvterjesztés, az egy nagyon fontos dolog. A XIX. században rengeteg jogi könyvkiadó volt, ezeket államosították 1945-ben, megszűntek, de jogi könyvkiadók arzenálja volt és hihetetlen sok jogi könyv jelent meg. A kommunista időszakban összesen két jogi könyvkiadó volt, a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó adta ki ezeket a kis szürke, különböző paragrafusokat tartalmazó kódexeket, valamint az Akadémiai Kiadó adott ki, már egy kicsit nagyobb presztízzsel könyveket. Jött a rendszerváltozás, és megjelentek a jogi könyvkiadók. És én azt gondoltam, hogy a jogásztársadalom nagyon sokfajta, különböző nézetűek vannak, de mégis kell egy közös szalon, mert a jogi könyvek ünnepét kell megvalósítanunk. Tavaly csináltuk meg először ezt a könyvszalont, nagyon nagy siker volt, rengeteg kerekasztal-beszélgetés volt. Sólyom Lászlótól Vékás Lajoson át Polt Péterig rendkívül sokan jöttek el. Ez egy közösség, a jogi könyv össze tud bennünket kötni, és én ezért hiszek a Jogi Könyvszalonban, amit most második alkalommal szervezünk meg szeptemberben.

Azt látja mint jogászegyleti elnök, hogy a magyar jogásztársadalmat mi szokta foglalkoztatni leginkább az utóbbi időben? Mi a forró téma most?

Ezt jogáganként kell megnézni, egy közös téma nincsen. Az első, talán a legfontosabb, ami foglalkoztatja az embereket ma, az a szuverenitás és a szupranacionalitás. Ez egy olyan téma, amelyik szinte valamennyi jogágat azért átöleli, mert egyrészről szeretjük mondani, hogy szuverén ország vagyunk, szuverenitásunk van, de van egy jelenség, a szupranacionalitás, és a kettőt, ha egymás mellé tesszük, akkor milyen viszony van. Nagyon kevés az olyan terület, amikor már igazából kevés beleszólásunk van, ilyen, mondjuk, a versenyjog. De nagyon sok olyan terület van, ahol igenis szükség van párbeszédre a nemzeti és a szupranacionális között. És ez a dialógus, ennek a formái a jogtudományt foglalkoztatják. A versenyképesség, a jogi versenyképesség ugyanígy fölmerül, ez nemcsak nemzeti téma, hanem egész európai téma. A digitalizáció szintén olyan téma, amelyik sokakat érint, hogy hol vannak a határai, az a mesterséges intelligenciával.

A szuverenitás meg a szupranacionalitás problémája nem dőlt el azzal az egyéves konferenciasorozattal, amit az Európai Unió kiírt? El is határozták, számtalan döntési pontot írtak le, a magyar kormány, illetve a magyar parlament pedig egy határozati javaslatot fogadott el, hogy a magyar kormánynak mit kell képviselnie az unió jövőjéről szóló vitában. A kettő nem egy irányba mutat.

Nem dőlt el semmi, mert ez a konferencia úgy működött, hogy volt is eredménye, meg nem is. Önmagában a konferencia megszervezése valahol egy pótcselekvésnek tűnt számomra. Az nem vitatható, hogy 2004 óta az Európai Unióban nincs siker. Mindig vannak válságok ebben az építkezésben. Ez már az európai alkotmányos szerződés visszautasításával kezdődött, a görög pénzügyi válság, a migrációs válság, de leginkább a brexit volt, amelyik megrengette ezt az építkezést, mert egy fal kidőlt. Nagyon sok probléma jelent meg Európában, és úgy gondolták, hogy akkor majd a polgárok bizalmának a visszaszerzése érdekében egy konferenciát szerveznek. Igen ám, csak ez a konferencia nem tudott eredményt elérni, véget ért bizonyos konklúziókkal, amik, úgy gondolták, hogy egyhangúlag kerültek elfogadásra, de én ezt nem így gondolom. Összesen körülbelül ötvenezer ember vett részt ezen a nagy konferencián. Európa lakosainak száma 450 millió. Ha megnézzük, hogy hány ötlet és hány elképzelés született, azok nem igazából azt mutatják, hogy nagy lett volna az érdeklődés a konferencia iránt. Másrészről az európai vezetőket ezernyi dolog foglalkoztatja ma, legyünk őszinték.

Leginkább a háború.

Például a háború, az energiaválság és még sorolhatnám a dolgokat. Most az, hogy olyan dolgok irányába menjenek el, amikor a szupranacionalitás erősítése és a felesleges intézményi kérdések felé vigyék el a feladatot, ez inkább megoszt, mintsem egyesít, mert felesleges. Tehát amikor arról beszélünk, hogy az Európai Tanácsot hogy kell átalakítani második kamarává az Európai Parlament mellett, ezek értelmetlen dolgok. Ezért nem tartom jónak ezt a konferenciát, mert nem a lényegről beszél. Arról kellett volna beszélni, hogy mi az, amit hatékonyan tudunk ellátni közösen és mi az, amit a szubszidiaritásba akarunk betenni. Ma beszélünk arról, hogy szubszidiaritás, de nincs fölötte kontroll. A tagállamokat és az Európai Uniót úgy kell elképzelni, mint egy kötélhúzóversenyt, ahol az a kérdés, hogy ki az, aki erősebben tud odahúzni egy hatáskört, és esetszerű dolgok jönnek ebből ki. Ez nem megfelelő. Nem a lényegről történt beszéd, a lényeg pedig az lett volna, hogy mi az, amit nemzeti szinten kell ellátni és hatékonyabban lehet ellátni és mi az, amit meg közösségi szinten kell ellátni. Pragmatikusan kellett volna ezt a konferenciát vinni, ez rengeteg ideológiai kérdéssel volt telítve. Ez a sok ideológiai vita megöli ezt az építkezést. Ma ez arról szól, hogy hogyan lehet egy országot megbüntetni, hogyan lehet egy országot a vádlottak padjára ültetni. Az Európai Parlament mint egy bíróság ítélkezik különböző országok fölött. Tanácsokat ad a harmadik világ országainak. Ez nem arról szól, hogy az európai egységet hogyan fogom erősíteni és milyen hatékony Európai Uniót hozok létre.

Hogyan lehet az Európai Unió alapvető értékeit tagállamokkal betartatni, ha nincs mellé rendelve, mondjuk, pénzügyi kényszer?

A probléma az, hogy a jogállami és európai érték úgy került be a szótárba, mint a foci, mindenki ért hozzá és mindenki el tudja mondani, hogy a jogállamiság veszélyeztetve van és azt is el tudja mondani, hogy az európai értékek veszélyeztetve vannak. De hogy mik ezek? Az Európai Bíróság, amikor Magyarország és Lengyelország keresetét visszautasította a jogállamisággal kapcsolatosan, nem tudta meghatározni a jogállamiság fogalmát. Azt mondta, hogy esetről esetre lehet megállapítani, hogy a jogállamiság sérül vagy nem sérül, és anélkül, hogy a fogalmat meghatározta volna, azt mondta, hogy figyelembe kell venni az európai közös alkotmányos hagyományokat. Ez nagyon jó, félreértés ne essék, csak szeretném megkérdezni, az európai közös alkotmányos hagyományok mit jelentenek és ki állapítja meg? Mert az Európai Bíróság arra nem kapott felhatalmazást, hogy az európai közös alkotmányos hagyományok fogalmát meghatározza. Ezt a nemzeti alkotmánybíróságok tudnák meghatározni, tudniillik a nemzeti alkotmányokból jönnek az alkotmányi értékek. Ehelyett erre rátette a kezét az Európai Bíróság, és innen van az alapvető probléma. Azt látjuk, az Európai Bíróság egy hatáskörbővítést végez el, és amikor ezt elvégzi, akkor legyünk őszinték, valóban esetről esetre végzi el, csak erre kérdés, hogy van-e hatásköre. És itt átvesz hatásköröket a nemzeti alkotmánybíróságoktól, ez az alapvető probléma.

De azzal, ha egy állam az Európai Bírósághoz fordul, nem fogadja el eleve az Európai Bíróság hatáskörét arra a kérdésre, amelyben ő hozzá fordult?

Ha az Európai Bíróság előtt van egy ügy, természetesen az Európai Bíróság döntését elfogadja a tagállam, ez benne van, csak azt kéne megnézni, hogy amikor eljár az Európai Bíróság, akkor nem jár-e el ultra vires, tehát betartja-e a rá vonatkozó hatásköröket. Azt kell nézni, hogy mindenki betartja-e a rá vonatkozó hatáskört. Az igazságszolgáltatás fogalma nemzeti hatáskör. Tehát az Európai Unió nem határozta meg, hogy mi a jó igazságszolgáltatás, ezt most tulajdonképpen kidolgozza az Európai Bíróság anélkül, hogy erre kapott volna a tagállamoktól hatáskört. Oké, és mi lesz a következő? Ma nincs hatásköri vita eldöntésére fórum. Ma az történik, hogy az Európai Bíróság azt mondja, ez az én feladatom, én hatásköröm, pont, tudomásul kell venned. Ebből van a vita, ebből jön a német alkotmánybíróság döntése. A szuverenitás és a szupranacionalitás közötti közdelemnek ezernyi bogas ága van, és ebből a bírák közötti dialógus csak egyik ága. De gondoljunk bele, amikor egy román ügyről volt szó, és azt mondja a luxemburgi bíróság, hogy a román alkotmánybíróság döntését nem kell figyelembe venni, tehát bármelyik román nemzeti járásbírósági bíró ezt a román alkotmánybírósági döntést tegye félre. Ez egy közbotrány, mert innentől kezdve akkor mire szól a nemzeti alkotmánybíróság? Hol van itt a dialógus? A dialógus azt feltételezi, hogy nem egy parancsot adok, hanem beszélgetési fórumok jönnek létre és valamilyen egyeztetési mechanizmusokat hozok létre. Most ezek nincsenek meg.