Tizenegyedik alkalommal készítette el a PwC a vezérigazgatói felmérését Magyarországon. A felvétel időpontja 2021 ősze volt. Hogyan készül ez a felmérés? Hány hazai vezérigazgatót kérdeznek meg és milyen iparágakban tevékenykednek ők?

Törekszünk arra, hogy minden évben egyre több és több vezérigazgatónak adjunk hangot. Idén is sikerült elérnünk a rekordot, 262 vezérigazgatóval beszéltünk. Fontosnak tartom elmondani és nagyon büszke vagyok rá, hogy ötödük már a hölgyek közül került ki, ami egy nagyon szép eredmény. A beszélgetéseket 2021 őszén kezdtük el és decemberben zártuk le. A 262 interjú mind személyesen volt, ezalatt értem az online, illetve a ténylegesen személyes beszélgetéseket is. Az interjúk viszonylag hosszúak voltak, másfél órát legalább igénybe vettek. A kérdőíveket nem küldtük ki előre, hanem közösen a vezérigazgatókkal mentünk végig a kérdéseken, majd igyekeztünk kibeszélni a felvetett témákat.

Milyen iparágakban tevékenykednek ezek a vezérigazgatók?

Vannak vezérigazgatóink az autóipar, a gyógyszeripar, a szolgáltató szektor, a pénzügyi intézmények, a pénzügyi szervezetek, az elektronika, a gyáripari, de természetesen a kereskedelem területéről is.

Mindig ugyanarra kérdeznek rá? Ugyanazokat a kérdéseket teszik fel?

Vannak olyan pontok, amiben igen, a gazdaság állapotával kapcsolatos véleményüket szinte minden évben megkérdeztük eddig a vezérigazgatói felmérés történelmében, de egyébként mindig igyekszünk az aktualitásokhoz is igazodni. Ez a felmérés nemcsak Magyarországon zajlik, hanem a PwC ezt globálisan, a világ minden országában, ahol jelen vagyunk, elvégzi. Vannak, kellenek hogy legyenek közös pontok mind a globális, mind a magyar felmérés között, ezért együtt dolgozzuk ki, hogy az adott években mire irányuljanak a témák. Hogy csak mondjak egy példát, négy-öt évvel ezelőtt a környezetvédelmi kérdéseket még nem annyira feszegettük, de az elmúlt pár évben már abszolút kardinális kérdéskör lett ez is.

Nemzetközi szinten is mindig 2021 ősze a felmérés időpontja?

Igen, pontosan. A globális felmérés eredményét január-februárban szoktuk közzétenni, ehhez szükséges, hogy decemberben lezárjuk a kérdőíveket.

A Covid miatt egy turbulens időszak volt 2020-2021, de mindenki azt várta, hogy a járvány lecsengésével, a keresleti és kínálati sokkok helyreállításával a pandémia után a gazdaság visszatér itthon és globális szinten is a rendes kerékvágásba. Ehhez képest jött 2022. február 24. Ez volt az a nap, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. Mennyiben árnyalja, árnyalta ez a vezérigazgatói felmérésüket? Voltak-e olyan válaszok és kérdések, amik érvényüket vesztették, mert időközben kitört a háború?

A felmérés első része egy picit túlhaladottá vált a háború kitörése miatt. Ez az, ami a gazdaság állapotára, kilátására vonatkozó kérdéseket tartalmazza. 2021 őszén a vezérigazgatók inkább attól tartottak, hogy a koronavírus miatt szakadozó szállítási láncok lassabban állnak majd helyre. Az senkiben fel sem merült, hogy jön majd egy háború, ezért a 2021 őszi gazdasággal kapcsolatos várakozásokat felülírta ez a helyzet. Érvényét veszítette az is, hogy mik lehetnek azok a kockázatok, amiktől a vezérigazgatók félnek, hiszen tavaly a geopolitikai konfliktusok még nem tartoztak a legnagyobb a kockázatok közé. Ha most tennénk föl a kérdést, akkor egészen biztos vagyok abban, hogy az első helyre ez a témakör kerülne. A kérdőív többi része azonban inkább általános vállalati stratégiákat, stratégiai kérdéseket feszeget, úgyhogy azokban olyan nagyon nagy változást nem okozott ez a háború.

Tervezik-e azt, hogy azokat a gazdaság állapotára vonatkozó kérdéseket, amelyek most nem szerepeltek a felmérésben, felteszik az interjúalanyoknak?

Egyelőre nincsenek ilyen terveink, mivel nemcsak Magyarországon zajlik ez a felmérés, hanem a világ nagyon sok országában, ezért ez nagyon nagy munka lenne. Ősszel újra esedékes lesz a vezérigazgatói felmérés, és mivel tavasszal és nyáron nehéz elérni a vezetőket, illetve ilyenkor tavasz második felében is nehéz őket elérni az éves zárások miatt, úgyhogy nem biztos, hogy erre sor kerül. A koronavírus után sem tartottunk évközi felmérést, pedig az is március magasságában ütött be, tehát a következő évi felmérésben, azaz az ősziben sokkal hangsúlyosabban koncentráltunk arra a területre. Én most is erre számítok.

Akkor most nézzük azokat a megállapításokat, amelyek attól függetlenül érvényben maradhatnak, hogy közben kitört a háború, amelyek időtállóak?

Ebben az évben különös figyelmet fordítottunk arra, hogy a stratégiaalkotásról kérdezzük a vezetőket. A klíma nagyon aktuális kérdés, ezt nem ebben az évben vettük először a napirendre. Most már egyre mélyebben megyünk bele a kérdésekbe, vizsgáljuk nyilván a kockázatokat, a várakozásokat, de ebben az évben már egy kicsit a hitelesség és a bizalom kérdéskörével is foglalkoztunk.

Stratégiában például mit tartanak fontosnak a vezérigazgatók?

Nagyon érdekes eredmény született. Még a teljes vezérigazgatói körhöz képest is sokkal nagyobb szerepet és fontosságot szánnak a magyar vezérigazgatók három terület stratégiai megközelítésének. Ez az ügyfélelégedettség, a munkavállalói elköteleződés, illetve a digitalizáció. Mindenhol fontos ez a három ügy, úgy számoltuk, hogy nagyjából a vezetők háromnegyede a stratégiai célkitűzések közé rakta a fenti rövid listát, de Magyarországon ez az arány még nagyobb. A megkérdezett vezérigazgatóink több mint 80 százaléka jelölte meg mind a három területet stratégiai fontosságúnak. Megjelenik már a célkitűzések között a környezetvédelem – ez a vállalatok felére jellemző –, és hellyel-közzel még azért mérhető eredményt mutatnak az egyenlőségi kérdések és a megkülönböztetésmentes munkahelynek a kialakítása is.

A digitalizációban van lemaradása a magyar cégeknek, az automatizációban szintúgy, az ügyfélelégedettségen, valljuk be, valóban van mit javítani. Lehet azt mondani, hogy éppen azért ez a fontos, merthogy ebben van igazán hiány itthon?

Igen, ezt is lehet mondani. Hogy kinél mekkora ez a lemaradás vagy mekkora ez a hiány, az iparágtól, vállalatmérettől, szektortól, mindentől függően változhat, de ezek azok a területek, amelyekben a legnagyobb a nyomás a vállalatokra akár a vevőik, akár a munkavállalóik, akár pedig az anyavállalataik részéről.

Arra tettek-e fel kérdést, hogy milyen konkrét lépéseket szeretnének tenni?

Azt mondták, hogy ezek a stratégiai célkitűzések jellemzően akciótervként léteznek. Egy-egy ilyen stratégiai célkitűzéshez akár 10-15 kis cselekvés is kapcsolódhat, amelyeket a vezérigazgatók kezelik, ők foglalkoznak velük. Nem az operatív munkát végzik, de rálátásuk van ezekre az akciókra, tehát nemcsak általános stratégiai mondások ezek, hanem valódi megvalósulási lépések is. Ebben az évben azt a kérdést is feltettük: nagyon jó, hogy a vállalat stratégiájában benne vannak ezek a célkitűzések, de kedves vezérigazgató, a te személyes teljesítményértékelésedben, bónuszprogramodban is szerepelnek ezek a célkitűzések? A válaszokból az derült ki, hogy a vezetők kevesebb mint felénél számoltatható el ezeknek a stratégiai lépéseknek a megvalósulása. Hogy mondjak egy példát: az üvegházhatású gázok csökkentése csak a vezérigazgatók 13 százalékánál szerepel mint célkitűzés, az egyéni értékelésében ugyanakkor majdnem a vállalatok felét értékeli.

Nehezen képzelhető el, hogy mit tehet egy vállalat a klímaváltozás ellen. Milyen programokat tud megvalósítani? Milyen konkrétumok szerepelnek a PwC felmérésében?

Minden vállalat tehet a klímaváltozás ellen, legyen szó termelőcégről vagy akár szolgáltatóról. Két kötelezettségvállalást firtattunk. Az egyik, hogy a vállalat a nulla felé közelíti a károsanyag-kibocsátását és ideális esetben eléri a nullát is. A CO2-semleges működés iránti vállalás volt a másik, ami iránt érdeklődtünk. Ez az, amikor a saját kibocsátásomat nem feltétlenül csökkentem, de támogatok egy esőerdő-telepítést valahol a világ másik felén, hogy kiegyensúlyozzam az általam okozott károkat. Azt láttuk, hogy a vállalatvezetőknek, illetve a vállalatoknak nagyjából a negyven százaléka tett már ténylegesen vállalást, hatvan százalékuk viszont még.

Most a magyar vállalatokról beszélünk, de külföldön ez hangsúlyosabb?

Van elég összecsengés a globális, illetve a magyar eredmények között, mert egy magyar leányvállalat igazodik az anyavállalat elveihez. Ha az anyavállalat azt mondja, hogy nettó zéró lesz, akkor neki is ezt meg kell tennie. Ha viszont az anyavállalati szintjén nincs kötelezettségvállalás, akkor a magyar leányvállalatnak kevés mozgástere van. Azt látom, hogy nincs nagy eltérés a globális, illetve a magyar eredmények között.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a 262 megkérdezett magyar vállalat, amely szerepel a felmérésben, javarészt valamilyen multinak az itteni leányvállalata?

Részben igen. Minden szentnek maga felé hajlik a keze, a PwC is elsősorban az ügyfélköréből válogat, amikor a kérdőív kitöltését megkezdi, hiszen ezek személyes interjúk. Nyilvánvalóan ez nem száz százalékosan igaz, tehát nemcsak az ügyfeleinket kérdezzük, mert az nem biztos, hogy egy jó eredményt adna, de hozzájuk van a könnyebb elérésünk, és ezért nagyobb súllyal szerepelnek a felmérésben.

Megkérdezték a vezérigazgatókat arról is, hogy milyen félelmeik vannak. A pandémia lecsengése időszakában készítették a felmérést. Mitől tartottak akkor a legjobban a vezérigagatók?

Első helyre az egészségügyi kockázatokat tették a vezérigazgatók, második helyen a makrogazdasági volatilitás szerepelt, a harmadik helyre pedig a kiberkockázatok zárkóztak föl az idén. Geopolitikai konfliktus akkor még egy kicsit kívül esett a vezérigazgatók látókörén. Az egészségügyi kockázatokat én azért tartom érdekesnek, mert ősszel már gondolhattuk, hogy lecseng a pandémia, és más veszi át a szerepet a vezérigazgatók látókörében a kockázatok közül.

Tegyük hozzá, a pandémia itt van ugyanúgy.

Valóban. És érdekes szereplő volt a kiberkockázat, ami folyamatosan az elmúlt évek alatt egyre följebb jött a listán, egyre inkább úgy látták a vezérigazgatók, hogy erre nincsenek felkészülve. Nagyon kevesen mondták egyébként, hogy érte őket ilyen támadás, de van bennük egy rossz érzés, ha egyszer jön, akkor arra nagyon nem vagyunk felkészülve.

Ez is a pandémiával lehet összefüggésbe, hiszen nagyon sokan home office-ban dolgoztak, ami nagyobb sérülékenységnek teszi ki a céget. Ez sem értékelődött felül amiatt, hogy közben háborús helyzet alakult ki?

Még akár az is előfordulhat, hogy följebb került a listán, hiszen ennek a háborúnak már a kiberháború is a része. Európában még példa arra, hogy a kibertérben is harcoljanak egymással az országok, de ha az elmúlt pár napok híreire visszagondolunk, akkor volt magyar cég, amellyel kapcsolatban már elhangzott: hackertámadást terveznek ellene, ezért nem tartom kizártnak, hogy ez a veszély előrébb kerüljön a veszélyeségi listán.

A piaci volatilitás fönnmaradt, sőt, felerősödött, ami arra készteti az elemzőcégeket és a gazdaságkutatókat is, hogy szinte hétről hétre írják felül a korábban várt prognózisukat. Ha a piaci kiszámíthatatlanságról volt szó, akkor itt milyen kockázatokat nevesítettek a vezérigazgatók?

Megjelent az infláció, a munkaerő hiánya, mint nagyon fontos kérdéskör, de az árfolyamkockázat mellett sem tudnak elmenni a magyar vezérigazgatók, hiszen az eredményeiket nagyon intenzíven befolyásolhatja fölfele vagy lefele az árfolyam aktuális állása. A beszállítói láncok kiszámíthatóságát abszolút első helyen emelték ki – abban nem is tudnak tippelni, hogy mikor fog visszaállni. Gondoljunk csak a mikrochiphiányra például, aminek a végét attól függően, hogy éppen kit kérdezünk, egy év múlva vagy akár öt év múlva is tehetik. Most nyilvánvalóan felkerülne a gondolatok közé, hogy vajon az Oroszországgal szemben bevezetett szankcióknak közvetetten az ő vállalkozásukra milyen hatásuk lesz.

Infláció, árfolyammozgás, védekezés, itt például mi az, ami fölmerülhet? Milyen választ lehetne erre a helyzetre adni szankciós politika és háborús helyzet nélkül? Rákérdeztek-e arra, milyen védekező stratégiát választanak ebben a helyzetben?

Konkrét kérdés erre nem irányult, de beszélgetések nyilván zajlottak ebben a témakörben. Az árfolyamkockázattal meg mostanában az energiaárakkal kapcsolatban is egyre inkább a vállalatok a határidős ügyletekhez fordulnak, hogy legalább egy kis biztonságot teremtsenek maguknak. Az inflációs várakozásokat az árpolitikában vezeti be, nagyon sok cégtől halljuk, hogy azokkal, akik konyhát szeretnének felújítani vagy házat építenének, már nem szerződnek hosszú távra fixen, hanem nagyon rövid árfixálásokkal dolgoznak.

Ha az iparágakat nézzük, akkor voltak olyan szereplők, olyan cégvezetők, akik tartottak az emelkedő inflációtól, az árfolyam-ingadozástól?

Talán a szolgáltató szektor volt a legkevésbé érintett ebből a szempontból. A gyártócégeknél van egy sokkal erősebb kitettség, különösen az olyan vállalatoknál, amelyek ki vannak téve a különböző árfolyamok közötti átváltási kockázatnak, külföldről szereznek be, Magyarországon adnak el, vagy fordítva. Tehát akiknek tényleg gyakran kell szórakozniuk azzal, hogy az árfolyamokat figyelembe vegyék és számoljanak vele naponta, náluk ez egy nagy kockázat. Amit még talán kiemelnék, hogy az energiaigényes gyártó ágazatokban mennyire kitett nagyon sok cég, amelynek vezetőit nagyon komoly gondolkodásra késztet a jelenlegi helyzet.

A munkaerőhiánnyal kapcsolatos gondok már korábban megjelentek a PwC vezérigazgatói felméréseiben, de kerültek fel olyan félelmek erre az asztalra, amelyek korábban egyáltalán nem voltak jelen?

Társadalmi egyenlőtlenségeket korábban mi sem kérdeztük, de a vezérigazgatók gondolataiban sem volt benne. Azt kell tudni a kérdéseinkről, hogy ezek részben irányítottak, tehát mi adunk példákat, amelyek közül lehet választani és mindig van lehetőség még arra is, hogy a vezérigazgató saját maga megnevezzen egy többlet kockázatot, amitől tart vagy amiről úgy gondolja, hogy befolyással lesz a vállalat életére. Társadalmi egyenlőtlenségekkel korábban nem találkoztunk, vagy nagyon ritkán és elvétve. A klímaváltozás hatásai és azoknak a vállalat hosszú távú működésére gyakorolt hatásai szintén egy viszonylag új szereplő. Ami nagyon érdekes, hogy a szakemberhiány a 2016-ban, a 2018-ban abszolút verhetetlenül volt az első helyen. Most nincs ott a listában, de nem azért, mert megszűnt, hanem mert szerintem megszokták a vezérigazgatók. Ez már nem is kockázat, ez egy adottság, amivel szembe kell nézni. A másik ilyen nagy probléma, ami lekerült a listáról, az a túlszabályozottságnak a kérdése, ez is olyan, ami mintha nem foglalkoztatná már a vezetőket.

A társadalmi egyenlőtlenségek miként lehetnek hatással egy-egy vállalat működésére?

Egy kiskereskedelmi forgalomban értékesített termékeket termelő cégnél nagyon nem mindegy, hogy elnyílik-e az olló. Hogy a társadalmi szakadék mekkora lesz a jómódúak, illetve az alacsony keresetűek között, mert aki például nem az alapvető fogyasztói kosárba tartozó termékeket gyárt, annál nagyobb ez a szakadék.

A társadalmi egyenlőtlenségekre honnan várják a megoldást a vezérigazgatók?

A kormányzat részéről várják azokat az intézkedéseket mind globálisan, mind pedig Magyarországon, hogy ezt az ollót egy picit próbálja összehúzni. Nem adnak arra válaszokat, hogy pontosan milyen intézkedéseket tartanának helyesnek. Nagyon kevés vezérigazgató érzi magát felkent szakértőjének a társadalmi kérdések megoldásának, de azt mondják, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, és a közigazgatásban, a kormányban ülnek azok az emberek, akiknek ezt a témát a zászlójukra kell tűzni.

A vezérigazgatók hogyan vélekednek a pandémia utáni időszakot után arról, hogy milyen lehet a várakozás, milyen lehet a helyzetük? Hogyan látták a közeljövőt 2021 őszén a magyar cégvezetők?

Azt a kérdést tettük fel a megkérdezett vezérigazgatónak, hogy mennyire bíznak abban, hogy a gazdaság növekedési üteme pozitív irányba változik, gyorsulni fog vagy esetleg stagnálni és van olyan, aki azt gondolja, hogy majd ez az ütem csökken. Azt az eredményt kaptuk, hogy a magyar vezérigazgatók hagyományosan ‒ és ez ebben az évben sincsen másképp ‒ pesszimistábbak, mint a világszintű felmérésben résztvevő vezérigazgatók, viszont a globális felmérésben az jött ki, hogy 77 százaléka a megkérdezett vezetőknek úgy véli: gyorsulni fog a gazdaság növekedési üteme, míg ez Magyarországon csak 46 százalék. Hozzátenném, hogy már tavaly is pesszimistábbak voltak a magyar vezetők, de akkor még 65 százalékuk gondolta úgy, hogy gyorsulni fog a növekedés üteme. Ez most jelentősen csökkent. Ez a kérdés a világgazdaságra vonatkozott, de a magyar vezetőket kérdeztük a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatban, és itt is egy hasonló számot kaptunk. 49 százalékuk, tehát valamivel kevesebb, mint a megkérdezett vezetők fele bízott a gyorsulásban. Nyilván ezt a kérdést nagyon érdekes lenne most újra feltenni. Ha tippelnem kéne, akkor azt mondanám: ezek a számok jóval alacsonyabbak lennének mind a világgazdaság, mind pedig a magyar gazdaság növekedésével kapcsolatban.

Rákérdeztek-e arra, hogy miért növekedett ilyen mértékben a pesszimizmus?

Úgy látták, hogy a pandémia Magyarországon és a Magyarországon jelenlévő cégekre negatív hatást gyakorolt, a beszállítói láncok megszakadásának mi is az egyik vesztesei voltunk. Nagyon sok vezetőtől hallottuk konkrétan, hogy nem tudom kiszámítani, lesz-e megrendelésem, mert majd az én megrendelőm megrendelőjének a megrendelőjétől függ, hogy mikor lesz projekt, és mivel nálunk nagyon sok szintből álló beszállítói láncok állnak össze, a dominóhatás talán a magyar vezérigazgatók optimizmusát egy kicsit jobban letörte.

Ez az optimizmus mennyiben van csökkenő pályán, ha megnézzük a korábbi vezérigazgatói felméréseket?

Csúcsponton 80 százalék körüli értéket mértünk, ha jól emlékszem, a koronavírus előtti években. Egy picit mindig pesszimistábbak voltunk, mint a világátlag, de általában a trend a világ vezérigazgatói felmérés trendjeivel halad párhuzamosan, sőt egyszer talán volt egy év, amikor optimistábbak voltak a magyar vezérigazgatók két százalékkal, mint a globális szinten megkérdezettek.

Hitelesség és bizalom, ebben a témakörben is kérdezték a vállalatvezetőket. Ilyenkor konkrétan mit kérdeznek?

Nyilván, ha egy vezetőnek felteszem azt a kérdést, hogy tisztelt vezérigazgató úr, bíznak-e önben az alkalmazottai, akkor arra jó szívvel senki nem mondja azt, hogy nem, úgyhogy igyekszünk egy kicsit inkább arról az oldalról megközelíteni, hogy ők milyen projektekért felelnek, hol vannak a felelősségeik, mik azok, amiket zászlójukra tűznek, mik azok a visszajelzési fórumok, amiken ők információt gyűjtenek.

Az Edelmann Trust Barometer mit kérdez és hogyan segíti ez az önök felmérését?

Ez egy kommunikációs cég által végzett nagyon széles körű felmérés. Ha jól tudom, talán harmincezer megkérdezettet is bevonnak ebbe a kérdőívbe. Ez kimondottan a vezérigazgatókkal szemben támasztott kommunikációs elvárásokra kérdez rá. Mi megkérdezzük a vezérigazgatót, hogy ő mit gondol mint ember, és azt pedig mellé tesszük, hogy róla mit gondolnak mint emberről a munkatársai, a beosztottai, és akkor a kettőből együtt kapunk egy hiteles képet. Ez az Edelmann Trust Barometer idén nagyon érdekes eredményt hozott, mert azt mutatta ki, hogy van egy információs káosz, és ezt a pandémia csak felerősítette, amikor az emberekben megkérdőjeleződik, hogy kinek hihetnek. Hihetnek-e a kormánynak, hihetnek-e a médiának, a közösségi médiumokról ne is beszéljünk, hogy ott mi zajlik, és ez a fajta információs káosz, ami bizalmatlanságot ébreszt bennünk az információforrásokkal szemben.

Rákérdeztek-e arra a felmérésben, hogy a pandémiás válság kezelésekor milyen helyről kaptak segítséget a vezérigazgatók? Kaptak-e bármilyen iránymutatást, amely segítette őket ebben a krízis kezelésében?

2020 őszén beszélgettünk erről a kérdéskörről, hogy ki mire vagy kire támaszkodik, amikor ezeket a döntéseket meghozza. Nagyon sok cégvezető mondta azt, hogy összeválogatott egy csapatot a cégen belül különböző pozíciókból, a gazdasági vezetőtől a műszakvezetőn át a HR-vezetőig, tehát olyanok, akiknek bármi közük lehet a működéshez, és velük egy tanácsadó csapattal együtt próbálják a leginkább helyes döntéseket meghozni. Tájékozódtak egyrészt a kormányzati, egészségügyi forrásokból érkező kérdésekről, de volt olyan vezérigazgató, aki egy saját egészségügyi tanácsadó csapatot állított föl magának. Azt biztos: senkitől nem hallottam azt, hogy egyetlen forrásból tájékozódott.

A vírus megjelenését már sikerült kiheverni, a pandémiás félelem, a járvány föllángolásától való félelem már nincs ott a gondolkodásban?

Ott van a gondolkodásban, de sokkal-sokkal kevésbé hangsúlyosan, mint egy évvel korábban. Egy kicsit most már rezignáltak lettek a vezérigazgatók, ott van ugyan a tudatban, de már egészen hátra szorult, a megoldandó, szokásos problémák egyikévé vált.

A munkaerő-probléma viszont továbbra is nagyon akut és nagyon fontos megoldásra váró feladat. Itt milyen megoldásokat látnak a cégvezetők?

Nagyon sok cég tesz olyan intézkedéseket, amivel a mai fiatalokat meg lehet szólítani, legyen szó például a rugalmas munkavégzési lehetőségről. Ez nyilván azokra a munkafolyamatokra igaz, amiket lehet otthonról is végezni, amik olyan munkafolyamatok például egy gyár esetében, amihez mindenképp szükséges a jelenlét, ott nagyon komoly intézkedések történtek, több cégnél is szignifikáns béremelésekre került sor, amikor azt tapasztalták, hogy már egyszerűen senki sem jön hozzájuk dolgozni. Aki pedig már náluk van, ott pedig nagyon nagy hangsúlyt fektetnek az elkötelezettség erősítésére. Ennek a lojalitásnak a fejlesztésére különböző programokkal, lojalitásbónusszal szépen emelkedik a fizetésük vagy plusz egy bónuszt kapnak.

Ezen a területen ráléptek a problémamegoldás útjára?

Inkább azt mondanám, hogy mindenki megteszi, amit tud. Az, hogy ez meg fogja-e oldani a problémát, az már egy más kérdés. Nem fog hirtelen a munkaerőpiacon megjelenni egy hatalmas többlet, úgyhogy az automatizálás szerintem pillanatnyilag az, ami ezt a szorító munkaerőhiányt meg tudja oldani, arra ugyanis nem számíthatunk, hogy hirtelen megjelenik egy-két millió ember, aki majd állást keres és nem mi keressük majd a munkavállalókat. Megteszik, amit tudnak, nagyon sok figyelmet fordítanak ezekre a kérdésekre, sokkal többet, mint korábban.

Miképpen változott az elmúlt években az a nagy kép, ami a gazdasági és társadalmi környezetből kihívásként érkezik a vezérigazgatóknak? Mi az, ami eltűnt, mi az, ami új prioritás lett?

Ami új témaként megjelent, az a környezetvédelmi témakör. Ez nemcsak a vállalatok gondolkodásában, hanem már a munkavállalók gondolkodásában is megjelenik. Egyre több ember, főként a fiatalabb generációk számára fontossá vált, hogy olyan brandnél dolgozzon, olyan brandet vásároljon, amely ezekért a környezetvédelmi célokért ténylegesen tesz, kötelezettséget vállal, úgyhogy ezt nem lehet már sokáig kerülgetni, nemcsak a jól felfogott saját érdekünkből, hanem azért, mert a piacunk egy részét is elveszíthetjük, hogyha nem lépünk.

Visszatérve még arra, hogy a felmérés 2021 őszén készült. Olyan visszajelzést nem kaptak a vezérigazgatóktól, hogy nagyon megváltozott a helyzet és árnyalnák a véleményüket?

Múlt héten volt az a rendezvényünk, amikor a megkérdezett vezérigazgatókat tájékoztattuk arról, hogy mégis mire adtak ők válaszokat, és itt a beszélgetések során azért elég sokszor elhangzott, hogy erre azért nem számítottak. Főleg a várakozásaik tekintetében sokkal sötétebben látják a jövőt, meg egyébként is eltelt két-három hónap, ez a két-három hónap gazdasági szempontból sem pozitív irányt mutat még így a háborútól függetlenül is. Olyan visszajelzés nem érkezett, hogy ezt nem kéne publikálni, mert ez már nem igaz, hiszen minden felmérésnek van egy átfutása. Minden felmérés egy adott időpillanatot rögzít.

Amikor bemutatták a felmérést, akkor nyilván elhangoztak olyan beszélgetések, amelyek egy picit aktualizálták a helyzetet. Megfogalmaztak akkor konkrétan félelmeket vagy stratégiaváltást a vállalatvezetők?

Jellemzően nem, sőt, volt egy-két olyan nagyon érdekes partner, aki azt mondta, hogy ezt ő rövid távú dolognak tartja.

Az autóipar ellátási láncaiban komoly szakadozások voltak. Erről is beszélgettek?

Igen, de ez az elektromos-autóiparnak az új, feltörekvő ága, amely hosszú távon tervez, ezért nem teheti meg, hogy megtorpanjon.

Csak, mondjuk, ha nincs alapanyag, akkor kénytelen megtorpanni.

Igen, akkor kénytelen megtorpanni. Ugyanakkor Ukrajna és Oroszország nem áll a célpiacok, illetve a forráspiacok listáján előkelő helyen. Ukrajna szinte nem kerül föl a listára egyáltalán és Oroszország is épphogy befér az első tízbe, amikor azt kérdezzük a vezérigazgatóktól, hogy melyik országok számukra a legkritikusabbak és legfontosabbak a cégük működése és gazdaságuk szempontjából.

Válaszolták ezt még 2021 őszén.

Igen.

Ez nem változott az elmúlt hónapokban?

Valószínűleg nem. Nyilván vannak olyan iparágak – mondjuk a gyógyszeripar –, amelynek kimondottan célországa Oroszország vagy a volt FÁK tagállamok.

Tehát az önök által megkérdezett vezérigazgatók relatíve kevés kapcsolatot ápolnak orosz, illetve ukrán piacokkal?

Nyilván van olyan cég, amelyre ez nem igaz, tudnék mondani egy-két példát, de ha a 262 vezérigazgató átlagát vesszük, akkor ez az állítás abszolút helytálló. Számukra nem ez a kiemelkedő célpiac.

A megkérdezettek hányadik helyre sorolták gazdasági szempontból Oroszországot?

A kilencedik helyre. Németország vezet, ami nem olyan nagy meglepetés. Második helyen az Egyesült Államok áll, a harmadik helyre pedig Kína zárkózott fel.

Az elmúlt 11 évben hogy alakult ez a sorrend az egyes országok között?

Németország első helyét nem lehet elvenni, Kína viszont nagyon messziről indult. Az Egyesült Királyságnak csökkent a jelentősége, dobogós voltak nagyon sokáig, de most már lecsúszott róla.

Az Egyesült Királyság a brexit hatására csúszhatott le?

Igen, tavaly láttuk először London csökkenő fontosságát, ami egyértelműen jelzi, hogy mindez a brexit hatására történt.

Amikor bemutatták a felmérést, akkor a háborús helyzet eszkalálódásától tartottak a vezérigazgatók?

A saját beszélgetéseimből tudok kiindulni. Volt, aki azt mondta, hogy ez egy állóháborús helyzet, és egyik fél sem fogja beadni a derekát. Szó volt arról is, hogy majd népszavazás lesz a békefeltételekről, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a békekötést. Volt olyan is, aki azt mondta, hogy két-három hetet ad és így vagy úgy, de vége lesz a háborúnak, de a konfliktus alcsonyabb szinten megmarad. Egy kicsit talán, ha az elmúlt két évben mindenki egészségügyi szakértő volt, most meg mindannyian egy kicsit külpolitikai szakértővé próbálunk válni, de hogy az igazság hol van, azt szerintem majd a történelem fogja nekünk megmutatni.