Mi a Magyar Tudományos Akadémia fő feladata a 2020-as években?

Nem gondolom, hogy a 2020-as évek olyan jelentősen különböznének a többitől attól eltekintve, hogy az Akadémiának újra kell definiálnia magát. Elvesztette a kutatóhálózatát, ez az, ami egy ránk kényszerített alapvető változás volt, és ennek megfelelően kell egyrészt a stratégiánkat újragondolni, másrészt újra kell fogalmazni a küldetésünket. De az általános feladatok nem változtak. A tudományos közösséget egyesítő és megjelenítő köztestületi funkció vagy a kutatás feltételeinek megteremtéséhez szükséges általános támogatás mellett én hármat emeltem ki az elnökjelölti expozémban, ez a „nemzet tanácsadója” funkcióhoz kapcsolódik, és a kormánnyal, illetve az Országgyűléssel kellene a kapcsolatokat újraalakítani. Az elmúlt két évben, amikor hosszas tárgyalások eredményeképpen végül mégiscsak elveszítette az Akadémia a kutatóhálózatát, eléggé megromlott a viszony a kormánnyal, és sajnos az Akadémia bizonyos mértékig le is járatódott, médiaössztűzbe került, és a társadalmi támogatottsága ennek következtében csökkent is. Ez így biztos, hogy nem mehet tovább. Az Akadémia nemzeti intézmény, és éppen ezért nem is lehet ellenzékben. Az Akadémia nem áshatja be magát egy lövészárokba, minden egyes pillanatban a nemzetet kell szolgálnia. Nemzeti intézményként hozta létre Széchenyi, és ekként is tartja fönn az állam az adófizetők pénzéből. Ha mi szakmai szempontból segíteni tudjuk a különböző döntések, törvények megszületését, akkor nekünk ez kutyakötelességünk. Tehát létre kell hozni egy kommunikációs csatornát, mert a kommunikáció a kormány és az Akadémia között jelentősen romlott az elmúlt egy-két évben, és ez szerintem jelentős mértékben elősegítené, hogy az Akadémia újra be tudja tölteni a feladatát. Vannak erre már jó példák, és ha minden egyes minisztériumban lenne egy fogadókészséget biztosító politikai egység, akkor azzal az Akadémia közvetlenül tudna kommunikálni. Ennek a kommunikációs csatornának ki kell épülnie és kétirányúvá kell válnia, hiszen nemcsak arról van szó, hogy a kormányzati megrendeléseket teljesítse az Akadémia, hanem a kormánynál is legyen fogadókészség arra, ha az Akadémia jön elő különböző ötletekkel, tanulmányokkal, ha egy új gazdasági-politikai helyzet alakul ki, vagy új technológiák jelennek meg, amelyek esetleg a nemzet sorsát befolyásolják, ezekre legyen a kormány tekintettel, vegye figyelembe.

Ezek intézményi kérdések? Ha van kommunikációs csatorna, akkor fog ez magától menni? Vagy személyi kérdések? A mindenkori elnöknek kell majd jó kapcsolatokat kiépítenie a kormányzattal ön szerint?

Ha megválasztana a közgyűlés, az azt jelezné, hogy az akadémikusok többsége mégiscsak a kiegyezésre hajlik, és támogatni szeretné a kormánnyal való szorosabb együttműködést. Ennek a szervezeti hátterét természetesen fel kell építeni, hiszen nincsenek intézeteink. Ha nincsenek intézeteink, akkor mire támaszkodhatunk ezeknek a felkéréseknek a teljesítésében? Hát nyilvánvaló a köztestületre. A Magyar Tudományos Akadémia nem a 365 akadémikusból áll, hanem 18 ezer kutató adja a testületet. Ennek a 18 ezer kutatónak a hihetetlen szellemi potenciálja, multidiszciplinaritást megtestesítő együttese egyáltalán nem lett kihasználva. Lehet, hogy éppen azért, mert az Akadémia feladatainak megoldásában inkább támaszkodott a kutatóhálózatára vagy az akadémikusok által mobilizálni képes egyetemi kutatócsoportokra. Most nincs más választásunk, a társadalommal való kapcsolatteremtésben, illetve a kormányzattal való kommunikációban is erre a köztestületre kell hagyatkozni. 18 ezer embert nem lehet megkérdezni egy-egy kérdés kapcsán, úgyhogy én a szakbizottságokra helyezném a hangsúlyt. Minden tudományos osztály, amelyből 11 van, rendelkezik számos szakterületi tudományos bizottsággal, melyeknek a tagjait az ehhez a tudományterülethez tartozó PhD-val rendelkező kutatók választják meg. Ezek a szakbizottságok fogják reprezentálni a legteljesebb körben a hazai tudományosságot, és a megújuló Akadémia feladatainak ellátását leginkább tőlük remélhetjük. A tudományos minőségbiztosítást szeretném kiterjeszteni, hogy ne csak az egyének szintjén legyen, hanem intézményi szinten is. Ahogy egy kutató pályázhat az Akadémia Doktora címre, úgy egy intézmény, akár egy egyetem tanszéke vagy egy ipari kutatóhelyen egy főosztály is. Ez is bizottsági feladat. A bizottsági feladatot követi aztán az osztályszintű menedzselése ezeknek a kommunikációs és egyéb minősítési feladatoknak. Az osztályok a beérkezett bizottsági véleményeket értékelik és a megfelelő helyre továbbítják. A stratégia egyik fő eleme az, hogy a kutatóhálózatok elvesztése után minél inkább támaszkodnunk kell a 18 ezres köztestületre szinte valamennyi akadémiai feladatban, és ez a köztestület a saját maga által választott tudományos bizottságain keresztül hallathatja a hangját, illetve végezheti el ezeket a fontos feladatokat.

Közösség ez a 18 ezer ember abban az értelemben, hogy van valamiben egy irányba mutató akarata?

Természetes, hogy ez a közösség a kiválóságot kell hogy a saját szakterületén képviselje, és ebből a szempontból egy irányba húz az egész közösség. Politikailag viszont rendkívül megosztottá vált az Akadémia, de ha kialakul egy egészséges kommunikáció a kormánnyal, a társadalommal, akkor újra vissza lehet térni a szigorú szakmai kritériumokhoz. Az Akadémia ne politizáljon, ne foglalkozzon napi politikával. Az egyes tudósok, persze, azt csinálnak, amit akarnak. Kosáry Domokos mondta azt, hogy ő sem foglalkozott soha napi vagy pártpolitikával, de a nemzet érdekei képviseletének van egy magasabb szintje egy magasabb emeleten. Az Akadémiának nem szabad erről a magasabb emeletről elmozdulnia, de innen segítenie kell szigorúan és kizárólag szakmai alapon a lehető legjobb döntések megszületését. Ebben biztos, hogy egy irányba húz mind a 18 ezer ember.

Miért döntött úgy, hogy indul az elnöki székért, amikor látta az elmúlt időszakban, hogy az nem egy kényelmes hely?

Bevallom őszintén, hogy ezt nem én találtam ki. Nagyon sok általam igen nagyra becsült akadémikustársam próbált erre rábeszélni. Úgy gondolták, hogy kellő nemzetközi tekintéllyel az ember jobban meg tudja védeni esetleg az Akadémia érdekeit, akár hazai, akár külső támadások ellen. De remélem, ilyen támadásokról nem lesz a jövőben szó. Számítottak a tekintélyemre, talán a diplomáciai érzékemre, és többen úgy gondolják, hogy én a kormányzattal is jó kapcsolatot ápolok. Hát annyira ápolok jó kapcsolatot a kormányzattal, hogy sajnos a miniszterelnök úr nem fogadott engem 2018 nyara óta, amikor is elmentem hozzá, és próbáltam meggyőzni arról, hogy a kutatóhálózat Palkovics László miniszter úr által tervezett kimentése az Akadémia alól stratégiailag nagyon elhibázott döntés lenne. Azt mondta miniszterelnök úr, hogy ő bízik a miniszter úrban, majd meglátjuk, hogy sikerül. Ha nem sikerül, menjek vissza hozzá. Hát ’18 őszén próbáltam visszamenni hozzá és azóta folyamatosan, de nem sikerült hozzá bejutnom, úgyhogy azokat, akik amiatt szavaznának rám, hogy én majd a kormányzati befolyásomon keresztül különleges helyzetbe tudom hozni az Akadémiát, azoknak el kell mondanom, hogy erre nem biztos, hogy én képes leszek. Mindenesetre mindent meg fogok tenni, hogy teljes legyen az együttműködés. Nyilvánvalóan olyan feltételekkel, ami nem teszi kockára az Akadémia függetlenségét. Tartom magam majd ahhoz a Kodály-mondathoz, hogy a tudomány nem lehet a vallás szolgálóleánya és a politika ágyasa. Ha ezt sikerül megoldanom, akkor az Akadémiát egy hosszú időre egy építkező fázisba hozhatom.

Hogyan kell ön szerint az Akadémiának csatlakoznia a magyar tudomány, a kutatás és a fejlesztés rendszerébe? Hol a helye?

Az Akadémia talán egyedülálló abból a szempontból, hogy az innovációs lánc valamennyi komponensét le tudja fedni, hiszen vannak az Akadémián alapkutatók mellett fejlesztők, ipari kutatók, innovátorok, tehát egy platformra képes hozni az innovációs folyamat szinte valamennyi szereplőjét. Az Akadémia korábbi kutatóhálózata elsősorban az alapkutatásokra fókuszált, az Eötvös Loránd Kutatóhálózat, ahová most tartozik az egész intézményrendszer, zömmel a felfedező kutatásokért felelős.

És amely irányítótestületének ön is tagja.

Igen, úgyhogy ha esetleg megválasztanak, akkor erről természetesen le kell mondanom, ahogy a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatásáról is. Szóval, az ELKH-ban csak éppen hogy csírái vannak az alkalmazott kutatásnak, a többség azért felfedező kutatás. Az abszolút igazságtalan volt a kormányzat részéről, hogy az innovációs teljesítményünk gyengesége miatt az alapkutatást okolták, hiszen az alapkutatókat mindig is csodálta az egész Nyugat, hogy ilyen kevés pénzből hogy tudtunk ennyi eredményt kihozni. A probléma, ami az innovációs teljesítmény gyengeségét magyarázza, az inkább a hiányzó láncszem a fejlesztő, ipari fejlesztők és az alapkutatók között. Tehát meg kellene teremteni a fogadókészséget az ipari fejlesztő oldalon. Hidat kell verni a fejlesztés és a felfedezés közé, és ezt a hídverést nem lehet úgy kezdeni, hogy az egyik hídfőállást lerombolom. De lerombolásról remélhetőleg nem lesz szó, hiszen most jelentette be a kormány, hogy további 22 milliárd forinttal megtámogatja az Eötvös Loránd Kutatóhálózatot, ami igen jelentős elismerése annak, hogy még az Akadémia égisze alatt működő kutatóhálózatban is igen magas színvonalú felfedező kutatás folyt.

Lát olyan nemzetközi példát, amely a kétszáz éves Magyar Tudományos Akadémia számára követendő lehet?

Példákat nehéz kiragadni. Tudománytámogatási stratégia persze rengeteg van, a Max Planck-hálózatot vettük például mintául, amikor Palkovics miniszter úr próbálta kialakítani a hazai kutatóhálózat működési modelljét. Én úgy gondolom, hogy az Akadémia égisze alatt meg lehetett volna a struktúrát szervezni, miközben elvégezhettük volna azokat az irányítási struktúraváltoztatásokat, amit most az Eötvös Loránd Kutatóhálózatban megléptek. Én azt mondom, hogy ne vegyünk át nyugati példákat, hanem inkább ajánlhattuk volna a Magyar Tudományos Akadémia és kutatóhálózata példáját a Nyugat számára, mert ez egy rendkívül jól működő rendszer volt. Továbbra is úgy gondolom, hogy nagyon egészséges lépés lenne, ha ez a kutatóhálózat visszatérne az Akadémia égisze alá, méghozzá egy kétfejű sas modellt javasoltam, ahol az Akadémia fejezetén belül lenne két alfejezet. Az egyik a köztestület, a másik a kutatóhálózat. A köztestület elnöke az Akadémia elnöke, a kutatóhálózat elnöke az, akit az Akadémia elnöke és miniszter javaslatára kinevez a kormányfő. Ezzel elkerülhettük volna azt a rengeteg politikai vitát. Most is még áll a háború, hogy mi legyen az ingóságokkal, a kutatási eszközökkel, az ingatlanokkal. Ezeknek a tulajdonviszonyai teljesen kaotikusak. Kutatóintézeteink elvesztették az MTA brand nevet, amit fáradságos munkával évtizedek alatt az egész világon sikerült elfogadottá tenni. Nagyon sok problémát meg lehetett volna előzni ezzel a kétfejű sas modellel.

Milyen kapcsolatot akar a társadalomnak azzal a részével, amely nincs benne a 18 ezer fős köztestületi tagságban, a laikusokkal?

Óriási a felelőssége az Akadémiának, hogy a társadalommal kezdjen sokkal közvetlenebb kommunikációt. Az utca emberének nagy része nem tudja, hogy miről szól a Magyar Tudományos Akadémia. Azt tudja, hogy van egy szép székháza, ahova idős tudósok bejárogatnak és okosságokon törik a fejüket, de hogy neki ebből mi haszna, fogalma sincs. Arról meg végképp nem tud az átlagpolgár Magyarországon, hogy ez egy 18 ezer főt számláló köztestület: gyakorlatilag az összes PhD-t szerzett tudós és tudóspalánta belépett a testületbe. Ezt a 18 ezer embert tudja a magyar nemzet produkálni a kutatás, a tudomány területén. Most ha valaki ezt az Akadémiát akarja hitelteleníteni, az gyakorlatilag az egész nemzetet fogja hitelteleníteni. Fantasztikus dolog, hogy egy ilyen köztestületet sikerült Magyarországon felépíteni, 200 évre visszamenőleg vannak gyökerei és hagyományai, és ez egy nemzeti kincs. Ezt a nemzeti kincset nagyon meg kellene becsülnie a kormánynak és a társadalomnak is. A társadalom felé nyitni kell. Én elsősorban a fiatalokat céloznám meg, már csak azért is, mert nagy szükség van a tudományos kutatói utánpótlásra. Erre tettem egy konkrét javaslatot, hogy létre lehetne hozni a középiskolákban egyfajta alumni klubot, méghozzá azokban a középiskolákban, amelyeknek a volt diákjaiból köztestületi tag lett az Akadémián. A volt diákok biztos, hogy nagy kedvvel és motivációval szállnának be a középiskolákban a különböző népszerűsítő előadások szervezésébe, esetleg kutatóintézet-látogatások szervezésébe. Ehhez nyilvánvalóan óriási szervezés szükséges, én a főtitkár-helyettesnek szánnám ezt a funkciót. Ha ezt sikerülne megszervezni, a kommunikáció a középiskolásokkal rendkívül hatékonnyá tudna válni. Ezt támogatná a Mindentudás Egyeteme újraélesztése, erre is most van remény, és legalább ilyen fontos küldetése az Akadémiának az áltudományok elleni küzdelem.

Le kell jönni a mocsárba akkor a tudósoknak.

Igen, sajnos a social media olyan mennyiségű információval árasztja el az embereket, hogy egy laikus képtelen megkülönböztetni a valós, tudományosan alátámasztott híreket az álhírektől vagy az áltudományok eredményeitől. Senki mástól nem várhatja a társadalom a segítséget, mint az Akadémiától és ettől a 18 ezer köztestületi tagtól.

Hány ciklusra tervez?

Jelen pillanatban egy ciklusra tervezek, és aztán a körülmények majd megmutatják, hogy képes vagyok-e a koncepciómat megvalósítani, stratégiai elképzeléseimet sikerre vinni és hogy ez mennyire tetszik az akadémikustársaimnak, mennyire tetszik a köztestület többi tagjának. Ez egy-két éven belül el fog dőlni, és ráérek majd akkor foglalkozni ezzel a kérdéssel.